Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Paulay Ede életműve
204 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK utalások, amelyek már túl vannak a szövegmondáson: „lágyan, elérzékenyülve, a végén csaknem sírva", „kis szünet, mely alatt Katalin tétovázva áll, nem tudva mihez kezdeni, végre Derhém felé menve megkerüli az asztalt és pamlagot, a szobát vizsgálva; Katalin pedig a pamlagra tántorog - miáltal az állás megváltozik [...]". „Már az egész jelenet alatt beszélt, hol egyik, hol másik pórral, Galileit szánalmas lenézéssel mutatva, úgy azonban, hogy a történtek hatását ne zavarja"; és olyan sajátos instrukció is rögzítést nyer, amely szerint „a függöny lassan megy le". Rendszeresen intézkedik a színpadon kívüli akusztikai hatásokról, nemcsak az obligát kürtszavakról, de olyasmiről is, hogy „kívül apácák éneke: Dies irae". A példákat A trónkereső, 4 5 a Howard Katalin 4 6, illetve a Galilei 47 rendezőpéldányaiból vettük. Mindig megtalálhatók a pontosan rögzített felvonásonkénti alaprajzok, a járások és a bútorok helyének jelölésével, és természetesen a színház fundusának felhasználásával. Az eddig említett darabokban szerepelt például az „István-terem" [sic!], a „Zrínyi-szoba", a „Don Carlosvároskép", vagy a Fráter Györgyben 4 8 a „Lehmann-szoba", az „Othello-terítő", a „VIII. Henrik-karszék a párnájával", a „Don Carlos veres 3 szögű szoba", és a példákat az egész korszak alatt folyamatosan idézni lehetne. Mivel azonban a „rendezés" mint fogalom, ez idő tájt, mint azt a törvénykönyvet idézve is láthattuk, úgyszólván ismeretlen volt, a kritika sohasem elemezte. 4 9 Legfeljebb az előadás menetének sodráról vagy éppen tempótlanságáról, zökkenőiről szólt, és a szereplőkről írt valamivel részletesebben: a szereposztás helyességéről vagy tévedéseiről, az alakítások sikeres vagy sikertelen voltáról. A színészi munka megítélésekor azonban még mindig túlnyomó mértékben az egyéni teljesítmény, az egyéniség lenyűgöző hatása a döntő, s nem az, mennyire illeszkedik az előadás egészébe a művész. A rendezőnek legfeljebb olyan megrovás jut, mint a Fernande esetében Paulaynak: a kritikus „vádolhatná Paulayt, aki a saját komolyságát sértette meg [...]". 5 0 1873 és 1878 között tehát Paulay nem rendez a Nemzeti Színházban; ilyen irányú tevékenysége legfeljebb nyári turnék darabjainak beállítására szorítkozik. így tart ez egészen 1877 végéig, amikor Szigligeti igazgatóságának utolsó heteiben ismét felé fordul a figyelem. A Tamás bátya kunyhója felújításának egyik próbáján Feleki Miklós és Szigeti József között éles vita robbant ki arról a látszólag jelentéktelen kérdésről, hogy az eredeti produkcióban ki hol állt. A helyzet, úgy látszik, tarthatatlanná vált, mert Szigligeti tárgyalásokat kezdett Paulayval a főrendezői tisztet illetően. 5 1 A Színpad című lap 1878. január 7-én az év első számában azt az értesülését közölte, miszerint a „nemzeti színház igazgatósága [...] a rendezőséget is egy kézbe akarja tenni, s ez okból Szige-
