Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - Boszorkák és királynők - Rontás és apoteózis

386 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK hátra a bal válluk fölött „nyugati irányba", a vihar-kavarás jól bevált módján. Hogy sikerük teljes legyen, újabb bájolásba kezdenek: „Körbe és körbe és körbe, Míg köd gomolyog, kialszik a fény, Nem látszik, nem érzik testi alak. Ég a kanóc, a viasz megolvad: Szórjatok bűvös cseppeket is, A földre, a légbe, körbe és körbe. Körbe-körbe, Körbe-körbe. Míg zene zendül, Dobban a ritmus, Mely táncra való, Bűbáj ra való!" Jonson lábjegyzetei szerint, amelyekkel nyilván racionalizálni kívánta a szövegek „eretnek" eredetét, négy forrást használt, azaz: - a hiedelem-hagyományt. Fogalmazása szerint: „Iskolás koromban mesélték." - az antik irodalmat. így például a Dame elődjei sorában Circe, Simatha, Alphesibeus, Dipsas, Medea, Canidia, Sagana, Megaera neve szerepel. - nem véletlenül: a király Daemonologiáját. - végül a középkori moralitások allegorikus alakjait. így azután a tizenegy „pogánykori" boszorkány egyúttal a különböző „keresztény" vétkeket is képviseli, azaz: Ignorance, Suspicion, stb., akik Jonson értelmezésében egymást nemzik, illetve szülik. Tehát: - a „pikkelyruhás, álmos, buta Tudatlanság", - a „félénk, álomnélküli, vad Gyanú", - az „egyetlen, nyitott fülű Hiszékenység", - a „kétarcú Hamisság", - a „lógóarcú Zúgolódás", - a „villás nyelvét köszörülő Rosszindulat". - a „homlokát vesztett Pimaszság", - a „sanda tekintetű Rágalom", - a „feketeajkú Káromlás" - az „epét izzadó Keserűség", - a „lángoló szemű Dühöngés", - és mindezek összefoglalója, a „Bajkeverő Dame".