Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - Boszorkák és királynők - Rontás és apoteózis

SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN 381 Jones tervezte, a vonatkozó instrukciókat - a viperákra, kígyókra, csontokra, füvekre, gyökerekre és más mágikus eszközeikre nézve - Jonson adta meg. Táncba kezdtek, majd Úrnőjüket hiányolva kórusban énekelték háromszoros „bájolásukat" („charm"). Megérkezett a Dame (Úrnő, Szépasszony) - Jonson szerint: „pucér karokkal, mezítláb, felkötött szoknyában, viperákkal befont konttyal, kezében hulla karjából készült égő fáklyával, kígyóöwel", - sorra bemutatta társait, és beszámoltatta őket, ki merre járt, mit hozott magával? Végül „hajukat kibontva" megkezdték „orgiájukat", hogy felforgassák vele „a természet rendjét". További bájoló énekeik után „visszás" táncra perdültek: hátnak háttal, csípőhöz csípővel, balfelé forogva. Ekkor egyöntetű hatalmas akkord szólalt meg: a díszlet megfordulva eltüntette a Poklot, és megjelent a Hírnév Háza. „Diadal-trónon" tizenkét maszkajátékos vált láthatóvá, piramisszerűen elhelyezve, fénykörökkel övezve. A piramisról Perseus jelmezében az Erény képviselője lépdelt le és ünnepélyesen „konferálta be" a ragyogó látványt, tudniillik a tizenegy legendásan híres királynőt, hogy végül a legszebbet, Bei-Annát, „az Óceán királynőjét" - akit persze Anna királyné alakított - dicsőítse. A szín („machina versatilis" lévén) ismét változott. A fehér ruhába öltözött, fehér szárnyú, arany nyakláncot viselő Fama Bona (Jó Hírnév) hatalmas alakja jelent meg, jobb kezében trombita, bal kezében olajág. Ezalatt a maszkajátékosok a díszlettől takarva a játék szintjére jöttek le és tűntek fel a leigázott boszorkányok által húzott diadalkocsikban, onnan kiszállva táncra kérték a jelenlévő urakat, végül ugyanazokon a kocsikon hagyták el a színpadot. így jutott el a látványos játék a „természet rendjét" megrontani készülő boszorkáktól a királynők apoteózisáig. Ezekről a boszorkákról azonban többet kell mondanunk. Mindenekelőtt azért, mert, bár a mi számunkra ez a vállalkozás aligha jelent többet, mint egy ötletes és látványos színházi estét, a maga korában egészen másféle szellemi környezetben realizálódott. Anélkül, hogy boszorkánytörténelembe bonyolódnék, azt azért meg kell említenem, hogy Angliában 1542-ben hozták az első elmarasztaló törvényt a boszorkányokról. 1563-ban, tehát már Erzsébet uralkodása alatt, újabb törvényt alkottak a varázslások, bájolások és boszorkányságok ellen. Majd I. Jakab király (Skóciában e néven már a VI.) 1604-ben megszigorította az eljárást, és angol parlamentje első határozatával a boszorkányerő ártó szándékát is (tehát nem a végrehajtását) büntetni rendelte, illetve már az első felfedett alkalommal is halálbüntetést szabott ki. Ez a törvény 1736-ig volt érvényben! A királynak minden oka megvolt a szigorúságra. 1590-ben ugyanis, még Skóciában, állítólag viaszfigurájának átszúrásával akartak életére törni egy