Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN - A 16. századi színjátéktípusok és a shakespeare-i életmű
SHAKESPEARE HAZÁJÁBAN 367 (számításba véve természetesen azt is, hogy némelyiküket nem egyedül írta). Sőt, mint azt Nicoll fent említett tanulmányában kimutatta, 1 4 magát ezt a műfaji elnevezést is Shakespeare alkotta meg: az V Henrikre alkalmazván először ebben az összetételben a két, máshol és régebben külön-külön használt megjelölést. Ugyanezzel a drámával, amely egyben csúcsát is jelentette, ez a színjátéktípus el is tűnt (nemcsak Shakespeare életművében). Mégis, ez a dramaturgia, ez a szerkesztési mód, amely a leghatározottabban képviseli az angol színjátékos hagyományokat, ez mutatkozik a legdöntőbbnek Shakespeare egész alkotói munkásságában. (Szinte kuriózumképpen hat, hogy eredetileg még a Lear királyt is chronicle historynak nevezte.) Ezt a szerkezetet használják, ha nem is hasonlóan magas színvonalon mindazok a kor- és részben írótársak, akik nem hódoltak be a humanizmus irodalmi drámaelméletének. Később, Shakespeare halála után csökken a színek száma, szürkül a kontraszt-technika: a drame libre „nyílt" formáját, amely oly kiváló alkalmat nyújtott a széles skálájú, gazdag realista ábrázolás számára, iskolásabb, egysíkúbb ábrázolás váltja fel, amelynek hazai elődje és mintája nem a miracle play, hanem a moralitás. 15 Maga Shakespeare azonban, éppen legnagyobb alkotásaiban az angol színpadi hagyományok és körülmények teljes ismeretében és birtokában a népibb drámaformát teljesíti ki és viszi soha nem képzelt diadalra. Vannak ugyan művei, ahol ez az alkotói magatartás más befolyásoknak enged, más előképekhez, más ízléshez igazodik. Ilyen mindenekelőtt a plautusi eredeztetésű Tévedések vígjátéka a maga tizenegy színével; a szövegezésében senecai jellegű Titus Andronicus (14 szín); a minden valószínűség szerint átvett szerkezetű Makrancos hölgy (a keretjátékkal együtt 14 kép) és a népi-realista megoldásoktól eleve távolabb álló s mindössze kilenc színt felhasználó Felsült szerelmesek. Szintén elég zárt szerkezetet mutat a Szentivánéji álom is (10 szín). Ilyen tömör szándékú konstrukciót már csak a pályazáró Viharban találunk, ahol szintén kilenc színben bonyolódik a játék, igaz viszont, hogy közbeiktatott varázsjelenésekkel, némajátékkal megtűzdelve. Ezek a kivételek is csak megerősítik, hogy Shakespeare igazi alkotói módszerét a históriás játékokban kidolgozott, a nagy vígjátékokban és tragédiákban kivétel nélkül alkalmazott (ahol is a másik végletet köztudomásúan a 42 színben pergő Antonius és Kleopátra jelenti) szabad, kiegyensúlyozottan nagyívű szerkesztés képviseli, tehát a középkornak továbbfejlesztett hagyománya, szerves kiteljesítése, nem pedig az egyetemi szabályok divatjának átvétele. Vígjátékai, tragédiái és színművei a 14 és 27 szín használata között mozognak. Itt kell még néhány szót keríteni, anélkül, hogy túlságosan belebonyolódnánk a részletekbe, a századvég és az új század elején kibontakozó új műfajra,
