Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975

302 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK 250 előadással bizonyították, hogy meséik alapanyaga ma is rezonál a közönségben és a színház dramaturgiájának nem csekély munkája nem volt hiábavaló. S hogy az a feladat, amit magára vállalt a színház: a közművelődés ügyének művészi eszközökkel való szolgálata, ezen a területen kétségtelenül teljesítődött. A Déryné Színházat a szocializmust építő Magyarország hozta létre. Természetes tehát, hogy munkájával, műsorával részt kért az építésből. [...] Mindenekelőtt a szovjet drámairodalom jó néhány művének megismertetésével. Adottságai következményeként nem nyúlhatott a nagyszabású, tömegeket mozgató drámai alkotásokhoz. De mindig igyekezett megtalálni azokat a műveket, amelyek kamaraméretekben is az új társadalomról szólnak, akár komolyabb hangvétellel, mint például Rahmanov Viharos alkonyat, Kornejcsuk Csillagtárna, Burjakovszkij Üzenet az élőknek című drámái esetében, vagy az újabbak közül Aljosin Döntő pillanatával és Zorin Varsói melódiájával] akár pedig a vidámabbjátékokkal, köztük olyan nagy sikerűekkel, mint Skvarkin Idegen gyermek, Katajev Kisorsolt menyasszony, Iszajev-Galics Nem magánügy, Mihalkov Balatoni csetepaté című vígjátékai, vagy Arkanov-Gorin Világraszóló lakodalom és Arbuzov Jó reggelt boldogság című kedves, mulattató darabjai. Ezek a művek, egyenként 150-200 előadásukkal, 50-60 000 nézőjükkel jelentős eszmei befolyást gyakoroltak. Ezt a képet egészítették aztán ki azok a darabok, amelyek a szomszédos baráti népi demokráciák műsoráról kerültek a Déryné Színház által „bejátszott" színpadokra. Különösen jelentősek voltak ebből a szempontból az ott élő magyar nyelvű drámaírók művei. A szlovákiai Egri Viktor két drámájával is kiemelkedő sikert aratott (Közös út, Virágzik a hárs) s közülük az elsővel a Vidéki Színházak Fesztiválján vált szakmailag is ismertté és elismertté, felnőtté a Déryné Színház. De hasonló jó szolgálatokat tett a bolgár SopovKűmmííjának 130 előadása, vagy az NDK-beli Trinner könnyed vígjátéka, a Nem angyal a feleségem. Kettős feladatot töltöttek be ezek a darabok: információkat hoztak kevésbé ismert drámairodalmakról és egyszersmind új színekkel gazdagították a színház műsorát. A világirodalmi tájékozódás természetesen nem lehetett meg a nem-szocialista világban születő olyan drámák bemutatása nélkül sem, amelyek az emberiség sorsáért érzett magasrendű felelősség jegyében fogalmazódtak meg. Volt ezek között olyan remekmű, amely még a múltban született: G. B. Shaw gondolatébresztő komédiái, a Pygmalion, a Warrenné mestersége és A szerelem ára, vagy a kritikai realizmus kelet-európai termékei közül Eftimiu Csavargó, Musatescu Titanic-keringő, Nusics Dr. Pepike és Zapolska Dulszka aszszony erkölcse című nagyhatású drámái, vagy éppen Federico Garcia Lorca nagyerejű tragédiája, a Bernarda Alba háza. A kortárs nyugati irodalomból pedig