Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN 303 a színház munkája nyomán a magyar falvakhoz is szólhatott Miller Édes fiaim, Brand a Hamilton család, Lilian Hellmann Kis rókák, Priestley Váratlan vendég, vagy az olasz Manzari Római gyerekek, illetve Lelli Az éjszaka útjain című drámáinak elgondolkodtató üzenete, hogy csak néhányat említsünk meg ebből a kategóriából. Mindezek az előadások azonban csak mintegy a keretét adták a műsor legnagyobb részét kitevő új magyar darabok előadásainak. A legnagyobb rész ez esetben úgy értendő, hogy átlagban az összes előadások (és nézők) egyharmada új magyar prózai műre esik. Természetes, hogy a művek jelentős mennyisége utánjátszás formájában kerül a színház közönsége elé. De ez helyes is, hiszen - egészen a televízió drámai műsorszerkezetének kialakulásáig - egyedül a Déryné Színház juttathatta el az újonnan született műveket a vidék legtávolabbi tájaira. így ismerkedhettek meg a falusi nézők Darvas József (Hajnali tűz, Pitypang, Szakadék), Dobozy Imre (Szélvihar), Fehér Klára (Nem vagyunk angyalok), Gáspár Margit (Az állam én vagyok), Gombos Imre (A csóknak próbája, Pataki szüret), Gyárfás Miklós (Dinasztia, Egérút, Kisasszonyok a magasban), Gyurkó László (Szerelmem, Elektra), Illyés (Fáklyaláng), Kertész ErzsébetPápa Relli (Szeptember végén), Major Ottó (Határszélen), Mészöly Dezső (Éva lánya), Németh László (Villámfénynél), Nyíri Tibor (Menyasszonytánc), Örkény István (Tóték), Sarkadi Imre (A Sípos család), Sásdi Sándor (Nyolc hold föld), Sós György (Két szem mazsola, Köznapi legenda, Pettyes), Szabó Magda (Kígyómarás), Szakonyi Károly (Adáshiba), Szinetár György (Déryné útrakel), Tabi László (Különleges világnap, Esküvő, Enyhítő körülmény), Tamási Áron (Énekes madár) és Urbán Ernő (Gál Anna diadala, Tűzkeresztség) máshol már bemutatott, de az összmagyar repertoárhoz szervesen hozzátartozó, országunk fejlődését nyomon követő (néhol előkészítő), szocialista kultúránk értékes teljesítményeiként nyilvántartott, néha színház- és drámatörténeti értéket képviselő darabjaival. A színház vezetőinek felelősségérzete azonban ezen túlmenően arra is ösztönözte őket, hogy eredeti bemutatókat is hozzanak létre. Olyan drámákkal lépjenek közönségük és az ország elé, amelyeket éppen ennek a színháznak a számára írtak szerzőik, figyelembe véve sajátos körülményeit, sajátos közönségét. 1957 előtt azonban még csak egyetlen, rövid kísérletre futotta (Ságody József: Lakásszentelő). Azután egyre rendszeresebbé váltak a saját kezdeményezések. Az első komolyabb siker - érdekes, de talán nem meglepő módon Nyíri Tibor paraszttárgyú drámája volt, 1959-ben, a Menyasszonytánc. Három év múlva ugyanebben a tárgykörben Orsi Ferenc jelentkezett és Aranylakodalom című, általa „drámai krónikának" nevezett tízjelenetes képsorával szinte országos arányú vitát indított el. A vitát később így foglalta össze egy kritikus: