Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Paulay Ede életműve
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 217 házasságkötés pillanatától kezdve nem lépett színpadra egészen férje haláláig. Utána egzisztenciális okokból ismét leszerződött, és munkáját - Jászai Mari szerint is - tisztes színvonalon látta el. Az igazi karriert azonban lányuk, Paulay Erzsi érte el. 8 8 A Paulay-korszak csúcsa 1883 és 1892 közé esett: a két határkőd ember tragédiája színrevitele, és a nagyszabású bécsi vendégjáték volt. Paulay mindkettővel bizonyítani kívánt. Az ember tragédiájával azt, hogy a magyar irodalom drámai múltjában kiemelkedő sikerre igényt tartó, és sikerre is vihető alkotást lehet találni. A vendégjátékkal pedig azt, hogy a még néhány évtizede provinciálisnak tartott magyar színjátszás immár európai rangra emelkedett, ami nem kis mértékben éppen az ő fáradhatatlan munkásságának az eredménye. 1893 tavaszán gyengélkedni kezdett. Amikor csak lehetett, gödöllői házába ment pihenni. Szeptember 9-én is onnan érkezett, amikor a színház udvarán meghallotta munkatársa, Nagy Imre öngyilkosságának hírét. „Amikor megértette, hogy kiért van kitűzve a fekete zászló, maga elé bámult, csaknem leesett ajakkal. Néhány hónap múlva követte a halálba kedvenc tanítványát ő is." - írta az egyik szemtanú, Szacsvay Imre. Nagy Imre temetésén Paulay keserűen jegyezte meg, hogy az eltávozott „minden szerepét jól játszotta, csak az utóbbit adta rosszul". 8 9 1894. február első napjaiban orvosai tanácsára Paulay Abbáziába utazott. A hírek szerint annyira legyöngült, hogy „nem is tér vissza eddigi állásába". A február 16-i orvosi vélemény négy-hat hétre terjedő pihenést ajánlott neki Abbázia enyhe éghajlata alatt. Ott azonban váratlanul hidegre fordult az idő, s Paulayék visszatértek Pestre. Március 9-én volt A kaméliás hölgy felújítása, amelyben a címszerepet Márkus Emília először játszotta. Paulay utolsó, alig olvasható levele hozzá íródott, rögzítve azt a tényt, hogy feleségével, „Tusival", felvonásonként referáltatott magának. Március 12-én délután három órakor halt meg. Utolsó szavairól néhány nap múlva Karczag József számolt be: e szerint halálos ágyán Paulay így tört ki: „De hiszen nekem érdemeim vannak!... Ne engedjétek éhezni a családomat!" A gyászhírről beszámoló újságcikk a Pesti Napló aznapi számában ezt a tényt így fogalmazta: „De mint minden nagy lélek és idealista, úgy ő is a saját anyagi helyzetének biztosításáról elfelejtett gondoskodni; mert mindig másokért élt, önmagáért soha!" Két gyermekét, az ötéves Erzsikét és a hároméves Bandit a sógor, Adorján Sándor vette magához átmenetileg. A temetés napján, 1894. március 14-én a Nemzeti Színház nem tartott előadást. A temetési menet a Nemzetitől indult (a ravatal Paulay lakásának kis szalonjában volt felállítva), megállt a Népszínház előtt, s úgy érkezett
