Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Paulay Ede életműve

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 187 repel, ami a családjával való feszültségre utal. Névtelensége meglehetősen megnehezíti működése első idejének rekonstruálását. A Paulay Ede írásaiból című kötetben lehet találni azt a szerepkatalógust, amely Enyedi Sándor kutatásai nyomán először kísérli meg feltárni Paulay vidéki életét, művészi pályájának legkorábbi időszakát. A források egyeztetése után - mint ezt a katalógus bevezetésében olvashatjuk - az alábbiakat állapítja meg: 1852 nyarán a Miskolcról Kassára érkező Hidassy Elek által vezetett színtársulat játszott a városban. Paulay velük ismerkedett meg. Az együttes vezetését még ott, Kassán Láng Boldizsár vette át, a társulat másik része pedig Kőszegi Endre igazgatásával Miskolcra távozott. Az egyik forrás szerint „Miskolcon lépett föl először Szigligetinek Párbaj, mint istenítélet című drámájában, s határozottan tetszett".

4 Szigligetinek ezt a népszínművét a Nemzeti Színház 1848. március 4-én mutatta be, s mint majd még később utalunk rá, nem lehetetlen, hogy Paulay látta ezt az előadást. A darabban egyébként később, 1856. február 20-án Sándor szerepét játszotta; talán az 1854-es fellépéskor is ez a szerep jutott neki. Óhatatlanul fel kell tennünk azt a kérdést magunknak, hogy honnan eredhetett ennek a fiatalembernek az az ellenállhatatlan vágya, hogy a színháznak szentelje életét. Amikor Paulay Ede 1883-ban a Kisfaludy Társaságban székfoglalóját tartotta a (Nemzeti Színház és az eredeti magyar drámairodalom viszonyáról, egy gyermekkori emlékét idézte: az 1843-ban bemutatott Köcsmei sárkányt, Döme Gergely bohózatát, illetve Gaál József Vén sas című, szintén bohózati műfajú darabját. Ezek a művek 1843 augusztusában, illetve októberében voltak műsoron; az első két, a második egyetlen előadást ért meg. Az emlék azt bizonyítja, hogy a hétéves kisfiú pesti rokonaival eljutott a Nemzeti Színházba, s valószínűleg nem csak ezekre a más összefüggésben említett előadásokra. De az biztos, hogy négy évtized sem mosta el a korai élményeket. Azt is tudjuk, hogy Tokaj bele-belekerült a vándorszínészek útvonalába; így például 1852 novemberétől 1853. január végéig, tehát már Paulay színészkedése idején, éppen Láng Boldizsár társulata játszik 46 [!] napig a városkában. Az utazó együtteseknek nyilván jó tapasztalataik lehettek a régebbi vendégeskedésekről, ha ilyen méretű szezonra vállalkoztak. Sátoraljaújhely és különösen Kassa a maga régi színházi hagyományaival szintén olyan pontjai voltak a magyar kulturális életnek, ahol jobb-rosszabb színjátékkal még a vidéki színészetnek ebben a hanyatlónak ítélhető korszakában is lehetett találkozni. Főképpen egy mélységesen érdeklődő fiatalembernek. A fent említett szerepkatalógus lehetővé teszi számunkra a fiatal Paulay színész-vándoréveinek nyomon követését is. Kirajzolódnak azok az időbeli és