Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Vesztes harc a Nemzeti Színházért - Az 1863-as petíció

172 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK mint amelyben már egyáltalában nem érvényesül a nemzeti jelleg. Mivel ez a vád egészen a „petitio"-ig nem némul el, érdemes közelebbről is szemügyre venni Radnótfáy első évének műsorpolitikáját. A színház 1862. június 14-től (tehát Radnótfáy megbízásától) 1863. július 27-ig (tehát a „petitio" benyújtásáról érkezett hírekig) összesen huszonhat új művet mutatott be. Közülük húsz volt a külföldi s ezek közül is tizennyolc francia szerző műve (egyedül Dumanoirtól négy különböző művet vitt színpadra ez idő alatt a színház). Hat magyar alkotás került színre: köztük Erkel Sarolta című operája, Szigligeti Ede két új darabja (Mátyás király lesz, illetve Az eladó lányok) és egy-egy mű Balázs Sándortól, Bognár Ignáctól („dalszínmű") és Kövér Lajostól - egyenként egy-három előadásban. Mivel ezidőtájt a színház óriási repertoárral dolgozott, érdemes megvizsgálni a magyar repertoárt is. Általában egy-egy előadásban ötven [!] régebben bemutatott darabot újítottak fel (kivételként Erkel Hunyadi Lászlója nyolc, Bánk bánja hat alkalommal került színre). Viszont az ötven mű harmincnégy előadása Szigligeti tizenhét [!] különböző művének felújításából került ki. Őt Szigeti József hat műve követte; a többi régi szerzőtől - Vörösmarty, Fáy András - és kortársakéból (Tóth Kálmán, Kövér Lajos, Vahot Imre, Hegedűs Lajos, stb.) került színpadra. Ezt a statisztikát látva nem csodálkozhatik az ember, ha arról olvas, hogy Szigligetit a kortársak meglehetősen ferde szemmel nézték, mert úgy érezték-tapasztalták, hogy kiszorítja őket a műsorból. - A műsor újdonságának számított, hogy rendszeressé váltak a balettprodukciók; míg 1862 áprilisától 1863 márciusáig egyetlen balett-estet sem lehetett látni, addig 1863 márciusa és júniusa között, egy negyedév alatt tizenhármat. Az ellenzéki hangulatot kétségtelenül a Hölgyfutár keltette és szította. Március végétől kezdve hosszabb-rövidebb cikkek jelentek meg, amelyek a „Théatre kerepesienne" (azaz, a Kerepesi-úti színház) működését bírálták. Két ügy külön is felbolydította a kedélyeket. Az egyik vita Bajza Jenő Zách Felicián című tragédiája körül bontakozott ki. A darabot a színház kebelében működő drámabíráló bizottság egyszer már - változtatásokat kérve, melyekben a szerzőnek Egressy Gábor is segítségére volt - elfogadta előadásra, a színház azonban még nem mutatta be. Március 17-én új bírálóbizottságot szerveztek, amely már „nem ajánlotta" a mű bemutatását. Ez ügyben szólalt meg igen élesen a Magyar Sajtó című lap is, amikor megállapította: „a szóban forgó darab a bíráló-választmány hírhedt és nemes tagja közöl oly elkeseredett irodalmi ellenfeleknek volt kiadva bírálat végett, akiknek önérzetök csak addig terjed, hogy a pártjukhoz nem tartozó író iránt táplált ellenszenvüket annak művére is