Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Vesztes harc a Nemzeti Színházért - Az 1863-as petíció
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 173 képesek minden lelkiismeret nélkül átvinni" és az igazgatóságtól új bíráltatási kért. 1 2 (A Magyar Sajtót egyébként 1863. január elsejétől kezdve Vajda János szerkesztette, főmunkatársként Zilahy Károlyt véve maga mellé.) - A másik aktuális sérelem, amely a sajtó nagy részét érintette, a kritikusok szabadjegyeinek megvonása volt. S mivel nem használt az az érv sem, hogy „a színház nem az igazgatóságé, hanem a nemzeté", a lapok egy része az új évad kezdetétől - amely ekkoriban még április 6-án kezdődött - nem közölt színikritikát. Legtöbb szó azonban ezekben a hónapokban a készülő petícióról esett. Már említettük Bolnai készülő röpiratát, mely valószínűleg egyik forrása lett a későbbi fogalmazványnak. A Hölgyfutárban március 26-án Jósika Kálmán báró cikket ír, melynek értelmében „azon intézetnek, mely magát nemzetinek, a szellemi fejlődés és haladás elősegítőjének szereti nevezni, első és legszentebb kötelessége volna: keresni és nem magától eltaszítani a tehetségeket [...]". Május utolsó napján aztán közli a lap, hogy a „bukás szélére jutott nemzeti színház ügyében a magyar irodalom és művészvilág Pesten tartózkodó képviselői [... ] folyamodást készítenek az udvari kancelláriához". A helyzetet nyilván kiélezte, hogy május 14-én a Színházi Látcső - félig-meddig a színház „félhivatalos" lapja Szerdahelyi Kálmán szerkesztésében - örvendezve jelenthette, hogy az őszi elvi hozzájárulás következményeképpen konkrét összegben határozták meg a Nemzeti Színház támogatását. Ez 32 000 forint tartozás kifizetését jelentette, 20 000 forint egyszeri összeget a színházi berendezések felújítására, beszerzésére, és évente folyósítandó 60-60 000 forintot, mint szubvenciót, azzal a kikötéssel, hogy ebből évi 10 000 forint a színiiskola működtetésére fordítandó. 1 3 Az „ellenzék" már csak azért sem békült meg, mert úgy vélte, hogy rossz kezekbe kerül a pénz, s ezt az aggodalmat táplálta, hogy gázsifizetési nehézségekjelentkeztek. Támadás és védekezés követte egymást; a csúcspontot valószínűleg az jelentette, amikor a Magyar Sajtó így kiáltott föl: „az eddig oly kedvelt »Ernáni«-ban 7 forint (hét) volt a külön bevétel [...]. Vivát Radnótfái!" Május utolsó napjaiban végül arról érkeznek hírek, hogy „folyamodvány" van készülőben, s intendánst is javasolnak Ráday Gedeon személyében. A Színházi Látcső időt kér a vezetés számára, hiszen „egy színház újjászervezése nem szappanbuborék, melyet egy perc alatt föl lehet fújni [...]". 1 4 Június havában két nagyobb cikksorozat jelent meg a vitatott témakörökben. Az elsőt 4. és 9. között az „Ungarische Nachrichten" után három részben a Hölgyfutár közölte, s lényegében bő kifejtése volt azoknak a gondolatoknak, amelyek a későbbi petícióban tömören írattak le. A cikk mindenekelőtt a színház közjogi helyzetét tisztázza, megállapítva, hogy „országos nemzeti szín-
