Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Ady és a színház művészete

150 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK számol be. A kritika zárómondata megint az együttes értékének örül: „Sikerült délután volt ez. Új diadala a modern színjátszás kis csapatának". Később már nem tudja nyomon követni őket, de biztos, hogy tőlük várta és várhatta a legtöbbet, amit szeretett volna: irodalmi értékű, modern színházművészetet. Ady életének kutatói mind észrevették, hogy a költő viszonylag hamar kiábrándult első szerelméből, a színpadból. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a fő okot a kor színházának irodalom-ellenességében találjuk meg. Már említettük, hogy mennyire elítélte a színésznőket kulturálatlanságukért. Leírta azt is, hogy „annyit értenek az irodalomhoz, mint a tyúk az ábécéhez" - és ez alól nem volt kivétel sem Márkus Emma, sem a híres párizsi Réjane. De szinte a csalódott szerelmesek kétségbeesésével fogalmazta meg már Nagyváradon a kiábrándító helyzetképet: „Rettenetes a magyar színészeknek irodalmiatlansága. Rettenetes azért, mert megtagadása a tradícióknak, melyeket ők olyan örömmel szeretnének tőkésíteni. - A magyar színészet természet és igazság szerint az irodalomból sarjadzott, érte és általa élt. A magyar szellem azóta az irodalomban is kiterjeszkedett, kibontakozott, de a színészet eltávolodott tőle. [...] Nálunk bőségesebben teremnek a színésztalentumok, mint bárhol is, de színészetünk rafináltságában is lealacsonyult komédiázás, az emberi és nemzeti lélek haladását, az új ideákat szolgálni nem tudó. [...]" Ady szemében tehát lényegében csődöt mondtak a színházművészet hazai alkotói - tisztelet a kevés számú és őáltala is elismert kivételeknek. Amikor közelebbről ismerte meg a színházat, egy megrontott színházat ismert már meg - hogyan bízhatta volna hát rá a saját művészi mondanivalóját? Pedig sem sznob nem volt, sem pedig a drámaírást nem tartotta a saját számára lehetetlen kifejezési eszköznek. S mindkét állításra bizonyítékok is bőven akadnak. A műfajok köztársasága Ady publicisztikai tevékenysége igen széles skálán mozgott, még a szűkebben vett teátráliákat tekintve is. Brettlitől operetten át az operáig terjedt ez az érdeklődés. Ady mindegyikben fedezett fel, ha nem is ténylegesen meglevő értéket, de legalábbis lehetőséget. Ha a nagyváradi nyári szórakozásokról írva a félig német, félig magyar brettlire terelődött a szó, a műfaj kultúrpolitikai hatalmát, veszedelmét látta és láttatta meg: „A brettli is színpad. A deszkák pedig nagyhatalom!... Ami ezekről elhangzik, az mind kap befogadó fület, elrontható szívet. [... ] s így lesz a kultúránk lassan-egyre - magyar helyett -