Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - - Látványosság százhetvenhárom előadásban
130 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK című „látományt" vitte színpadra. Benne az Időt Szacsvay Imre jelenítette meg, Jászai Mari Emesét alakította. Ajelenetsorban Szent Imre hercegtől Vörösmarty Mihályig történelmünk sok jeles alakja megelevenedett. A látomást záró sorokban mintegy az év rendezvényeinek refrénjeként hangzott el az apoteózis: „Boldog a költő, kinek isten adja, Hogy ünnepeinkhez a dalt ő mondhatja, Szavát fölemelvén, egyre kiáltja: Egy ezredév néz ránk, egy ezredév látja Mámoros ünnepben, hogy milliók áldják Magyarok istenét, magyarok királyát." Ez a pátosz ne lepjen meg minket, bármily idegenül, szinte groteszkül hangozzék is józanabb, karcosabb hangvételhez szokott, iróniát kedvelő fülünknek. A lelkesen ünnepélyes hivatalos megnyilvánulások is egyöntetűen tükrözték azt a fajta nemzeti önérzetet, büszkeséget, amelyet manapság főként az amerikai elnökjelöltek megszólalásaiból ismerhetünk. Hogy voltak élesebb hangok is, arra majd Verő György 1000 éve szolgál bizonyságul. A Nemzeti Színházhoz visszatérve a fent idézett verset „egy mély képlet" (nyilván nagyszabású élőkép) követte: „a korona s a címer apoteózisa az öszszes látott alakokkal [...] a költők felvirágozzák Emesét, bíborpalástot adnak rá és koszorút." A költőket Gyöngyösitől Arany Jánosig maszkban, de némán a színház vezető művészei jelenítették meg; többek között a Lalabár-dinasztia őse, idősb Latabár Árpád volt Csokonai, Gabányi Árpád vette magára Szigligeti alakját, Petőfit Paulay Ede személyesítette meg, Arany Jánost pedig Vizvári Gyula. * * * A színházi élet legmaradandóbb eseménye azonban Verő György történelmi-politikai látványossága, az 1000 év volt, amely példa nélkül álló sorozatban másfél évad alatt százhetvenhárom [!] előadást ért meg, vidéki színházak is átvették, sőt 1926-ban a Városi Színházban újból díszelőadást tartottak belőle. Ez a kivételes jelenség megérdemli, hogy alaposabban megvizsgáljuk, mai szóval élve, hatásmechanizmusát. Szerencsére az OSZK Színháztörténeti Tárában rendelkezésünkre áll az előadás rendkívül részletesen, mozdulatról mozdulatra kidolgozott rendezőpéldánya, zenei anyagát pedig Bárd Ferenc és Testvére adta ki díszes fedéllappal, szinte a bemutatóval egy időben. Az említett rendezőpéldányban képenként és folyamatosan rögzítve van a szereposztás, a
