Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Szabó István: A színházak műsora az 1950-es években

30 SZABÓ ISTVÁN: A SZÍNHÁZAK MŰSORA AZ 1950-ES ÉVEKBEN Térjünk vissza az Ünnepi Hét kísérőrendezvényéhez. 1956 nyarán már a DISZ Petőfi körének vitáitól volt hangos a város. Nem lehet véletlen, hogy ezek között nem volt színházi, sőt igazán olyan sem akadt, mely bármely művészeti ággal foglalkozott volna. Miközben június 15-én este elkezdődött az Ünnepi Hét záró vitája - a Kossuth Klubban is lezajlott egy eszmecsere. Utóbbin a filozófusok a fennálló társadalom alapkérdéseihez szóltak hozzá. A színházi vitában ugyanekkor alig volt politika, annál több szó esett a küszöbön álló, a színházi életet alaposan átrendező változásokról. A színházirányítás decentralizálásáról; arról, hogy a megyei városi tanácsok lesznek a fenntartók; az önállóság növeléséről; arról, hogy a műsortervezés szabadabb lesz, hogy a Dramaturgiai Tanács megszűnik; a finanszírozásról, és benne a terven felüli bevétel szabad felhasználásáról; a szerződtetés szabadságáról; a vidéki színészek béremeléséről; a „tuli" bevezetéséről... Ezekről szólt többek között a tavalyi szónok, Darvas József miniszter is. Most nem bírált, nem vagdalkozott, de nem is fogadkozott, hanem beavatta kollégáit a készülő tervekbe. A felszólalások alapvetően józan tónusa azt mutatta, hogy a jelenlévők átérezték a helyzet fontosságát, kritikusan, önkritikusan (!) szóltak a múltról, bizakodva a jövőről. A megidézett vitával egy időben jelent meg egy fontos állásfoglalás, amelyet a szövetség elnöksége nevében tizenegy művész írt alá. A szövetség akkor tölti be majd feladatát, írták, „ha a művészeti élet legfontosabb vitakérdéseit [...] szabad alkotó vitákban tárja fel, mint amilyen viták a Kossuth és Petőfi klubban folynak". A retorika a javaslatban olykor a múltat idézi, ám a megfogalmazás meglepően önkritikus, korszerű szemléletű, olykor kimondottan radikális. Az egyik kulcsszó a felelősség, úgy a közelmúltat, mint a közeljövőt illetően: „Felelősséget érzünk azért is, hogy színházkultúránkban bizonyos egyszínűség, egyformaság alakult ki, nemcsak műsortervezésben, hanem rendezési módszerben és játékstílusban is." A felelősség a várható decentralizáció, a növekvő döntési szabadság miatt is lényegi kérdés lesz. Olyannyira, hogy a műsortervezéssel kapcsolatos elképzelést nyugodtan minősíthetjük illuzórikusnak. A „színházak ezentúl önállóan, a maguk művészeti tanácsában végezzék el azt a dramaturgiai és műsortervező munkát, amely eddig jórészt a Népművelési Minisztérium színházi főosztályára hárult. A színházi főosztályt ezen a téren teljesen tehermentesíteni lehet. Hasonlóképpen azokat a tanácsi szerveket is, amelyekhez egyes színházaink a jövőben tartoznak." (Színház és Filmművészet 1956. 7-8. szám) Ma már tudjuk, hogy a decentralizáció ellenére még harminc évig fennmaradt a műsortervek politikai megítélésének és hivatali jóváhagyásának gyakorlata.