Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Nagy András: Történetet írni

DIGITÁLIS SZÍNHÁZTÖRTÉNET 9 Ennek megválaszolásával telt az elmúlt négy év. Nem elsősorban a történetírást általában megalapozó adatgyűjtéssel, értékeléssel, elemzéssel, tendenciák kijelölésével, módszertani kérdések vitatásával - hanem annak feltárásával és rögzítésével, ami a történet megannyi apró eleme. Illetve: minden apró eleme. Mi volt itt színház 1949-től kezdődően? Mert a történet számunkra nem egy-egyvi tathatatlan jelentőségű - név, előadásjelenség, botrány, történelmi esemény stb. volna - hanem az estéről estére mozgó függöny keretezte idő: ami fel- és legördülése között eltelik. A kutatás során tehát rekonstruáltuk és egyetlen - átfogó - rendszerbe foglaltuk magát a repertoárt: 1949-től kezdődően 1989-ig, majd tovább: 2009ig, a teljeset, legalábbis ami állandó társulatokkal rendelkező kőszínházakban Magyarországon a közönség elé került.

3 Természetesen ennek is voltak és vannak módszertani kérdései, természetesen az itt érvényesülő - úgymond „narratíva" minden objektivitása mellett és ellenére is szemléletformáló erejű, és természetesen legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol de egyre bizonyos és végleges feleletet ad: ez történt minálunk. Lássuk tehát. * Csaknem húszezer előadás. És ugyanannyiszor megjelenő szerző, rendező, díszlettervező, szereplő - és megannyi más alkotótárs. Továbbá helyszín, társulat, időpont, s az ezekből továbbvezető utak. Amelyek közül kettőt a kutatás és munka során sikerült ugyanebben a rendszerben rögzíteni: a sajtóvisszhangot és a mozgó, illetve álló képeket. Hiszen ez a kettő adja talán a legérzékletesebb - bár már némiképp szubjektív - vetületét a történet egyes elemeinek: hogy miféle visszhangja volt az előadásnak, illetve miként festett (fotón, filmen, videón, mágneslemezen) maga a produkció. Mindez pedig utat nyit arrafelé, hogy egyéb adatok, dokumentumok, emlékek, tanúbizonyságok felől is megmutassuk az előadást, amelynek az a természete, hogy elszáll az időben, volt-nincs; és mégis éppen ezek sorozata a mi történetünk. Modellkísérletnek is felfogható, ahogyan meg kellett ragadnunk az alig megragadhatót. Ahogyan nekirugaszkodásaink során összekapcsolódtak a különféle „tények" - adatok, tárgyak, emlékek -, majd pedig ezekből egységes rendszert teremtettünk. Ahogyan ennek kapcsán újra és újra fel kellett tenni azokat az alapkérdéseket, amelyeket minden kutatónak, minden történetírónak, és amelyekkel minden nemzedéknek szembe kell néznie.

4 És úgy próbáltunk ezekre feleletet adni, hogy semmiféle elfogultság, prekoncepció, visszamenőleges történelemalakító szándék ne legyen bennünk, hogy ne érté-