Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében szüntették azt az 1945 óta alkalmazott kiskaput, amelyet a színházak alkalmaztak egyfajta pótlásként: a szovjet darabok bemutatója helyett orosz klasszikusokat állítottak színpadra. Az európai szocialista országok színdarabjai közül egyetlen aktuális témájú román drámát játszottak a Magyar Színházban, Davidoglu Bányászok című művét. 22 7 Ebben az esetben a cenzúra forgatókönyvét pontosan ismerjük: a Népművelési Minisztérium Kollégiuma csak azután engedélyezte a darab bemutatóját, miután Losonczy Géza a szövegkönyvet elolvasta, véleményezte, és a Kollégiummal megtárgyalta. 22 8 A „népi demokráciák" színdarabjainak hiánya azonban nem csupán a magyar színházak „fogadókészségét" kérdőjelezte meg, hanem rávilágított a többi szocialista állam irodalmának fejlődési kérdéseire is. A lengyelek által javasolt két darab egyikét - Chopin életéről - úgy ítélték meg, hogy „távol áll a magyar közönség aktuális érdeklődésétől". 22 9 A másik darab esetében azt kifogásolták, hogy annak témáját sokkal mélyebben és időszerűbben dolgozta fel a Találkozás az Elbán című szovjet film. Olyan munkákat vártak volna, amelyek a szocialista Lengyelország hétköznapjait tárják fel, amelyek bemutatják a kor „boldog Lengyelországát". Az egyetlen elfogadott cseh színdarab azért nem került színpadra, mert a mű emlékeztetett a Hétköznapok hőseire, ezért sikere kétséges volt. Már az előkészületeket is megtették egy bolgár darab műsorra tűzéséhez, amikor a követség visszavonta az előadáshoz való hozzájárulását. Megfelelő albán vagy keletnémet darabok bemutatásáról ebből az időszakból nem érkezett jelentés. A harmadik utas címkével ellátott nyugati klasszikusok száma ötről háromra csökkent. Ennek ellenére be lehetett volna mutatni figyelmen kívül hagyott írók darabjait is, azonban a színházak nem éltek ezzel a lehetőséggel, inkább a legtöbbet játszott klasszikusoknál maradtak. A minisztériumban az 1949-1950-es évad műsorpolitikájának hiányosságát többek közt abban látták, hogy a színházak lemondtak a „haladó nyugati erők harcait megelevenítő" kortárs, nyugati színpadi művek felkutatásáról és bemutatásáról. A fővárosi teátrumok műsorpolitikájának hibáit a kultúrairányítás elsősorban a színházi dramaturgiák gyengeségére vezette vissza. Az elvi kérdések tisztázatlansága, a politikailag és szakmailag egyaránt megfelelő személyek kis száma művészi szempontból alacsony színvonalú darabokat eredményezett. A dramaturgiák munkájának koordinálására a Népművelési Minisztérium Kollégiuma sem helyezett kellő hangsúlyt. A centralizált szín<S7
