Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében

Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében mai problémákat. Ezeken a beszélgetéseken kapott jó vagy rossz minősítést egy-egy színész, alakítás vagy előadás. Ezt a szűk csoportban kialakított véleményt „vittük azután magunkkal" és megváltoztathatatlanul érvényre is jutatták. 4 1 Többen estek áldozatul Major Tamás erősen szubjektív ítélkezé­seinek. Szakmai féltékenységből számolta fel Várkonyi Zoltán Művész Színházát. 1948 nyarán öt művész kapta meg felmondólevelét Majortól: Abonyi Géza, Makay Margit, Peéry Piroska, Pethes Sándor és Uray Tivadar. Bánki Zsuzsát azért távolította el a Nemzeti Színházból, mert kétségbe vonta a Rajk-per vádlottainak bűnösségét. Somogyi Erzsit előbb a Nemzeti Színház MDP alapszervezetében a párt soraiból akarta kizárni (ez nem sikerült, mert a jelenlévők tiltakoztak ellene), majd a színház társulatától bocsátotta el. 42 Felelős volt Németh Antal félreállításáért és Gellért Endre haláláért. Mezei Máriát és Ajtay Andort mint mohó pénzkeresőket vádolta meg, így szorítva ki őket a prózai színpadokról. Sinkovits Imrét és egykori fegyvertársát, Gobbi Hildát 1956-os tevékenységük miatt száműzte a Nemzetiből a József Attila Színházba. 4 3 1949 tavaszán a központi irányítás hatékonyságának fokozására hozzá­járultak Major részvételéhez a Belvárosi és a Magyar Színház vezetésében úgy, hogy ez utóbbi két intézménynek a saját igazgatósága is megmaradt (emellett Major természetesen a Nemzetit és a Madách Színházat is igazgat­ta). 4 4 A színházak államosításával kapcsolatos költségvetés-tervezetet az Állampolitikai Osztálynak és a Gazdasági Bizottságnak kellett előkészítenie. A bizottságok tevékenységének eredményeként a Titkárság és a Gazdasági Bizottság 1949 júniusában jóváhagyta, hogy az 1949-1950-es évadban az állami színházak az alábbi csoportosításban működjenek: 4 5 1. Állami Operaház (az eredeti tervek szerint stúdiószínháza a Kis Opera lett volna, melyet a Művész Színház épületében kívántak elhelyezni - nem valósult meg) 2. Nemzeti Színház - kamaraszínháza: Magyar Színház 3. Madách Színház - önálló drámai színház 4. Belvárosi Színház - önálló drámai színház 5. Fővárosi Operettszínház 6. Ifjúsági Színház (Vígszínház épületében) 7. Úttörő Színház (eredetileg a Pesti Színház épületében kívánták elhe­lyezni - nem valósult meg) 8. Politikai Kabaré (eredetileg a Modern Színház épületében kívánták 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom