Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok Miklós, Kubik Anna, Kováts Adél, Mácsai Pál, Pregitzer Fruzsina, Rubold Ödön - már egészen más stílusban játszottak, mint az idősebb nemzedék tagjai: Agárdi Gábor, Béres Ilona, Bessenyei Ferenc, Csernus Mariann, Csurka László, Fülöp Zsigmond, Gábor Miklós, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Psota Irén, Raksányi Gellért, Sinkovits Imre, Szemes Mari. Vámos elsősorban a pedagógus alkatú rendezők hiányában, az önmagának szerepeket osztogató, instrukciók nélkül próbáló sztárok létében látta ennek a problémának az egyik okát. De nehezményezte azt is, hogy egy-egy színészi feladatkörre mindig csak egy színészt tartottak alkalmasnak a Nemzetiben. Vámos gondolatmenetét a megkésettség évszázados érzésével zárta: „Mi mindig mindenről elkéstünk. Későn, de akkor csőstül jött a brechti életmű és ezzel a V-effekt, az elidegenítési effektus. Színészeink, akik addig Pethes Imre intelmét hallották, miszerint »átélés nélkül a színészet kutyakomédia« - félreértve Brechtet, mint korábban Sztanyiszlavszkijt azt kutatták a szerepekben a szituációk helyett, hol lehet »kilépni«, »közölni«, »felmutatni«, »csak megmutatni«, »önmagunkat véleményezni«, »idézőjelbe tenni« stb. Színészeink nem szerepeket, helyzeteket próbálnak, hanem egy színészt, aki intellektusa megerőltetésével dolgozik egy szerepen. Hová lettetek, Ti régi játszótársak? Ki ez a sok okoskodó, savanyú arc? Hová lett a játék öröme, szenvedélye?"

38 Mindezek ellenére Vámos László kísérlete nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az 1982-től kezdődő időszakban valamennyi színházvezető magasra helyezte a mércét. A kaposvári, a szolnoki társulat igyekezett tartani az elért színvonalat, igyekeztek a jelentős művészek távozása után is érdekes, átütő erejű előadásokat létrehozni. Míg a többi vidéki színházi műhely felzárkózni óhajtott az új művészeti vonulathoz. A vidéki műsorstruktúra immár nem csak a Nemzeti Színházat követte: egyre több helyen jött létre stúdiószínpad, a fővárosi színházakban színre került új magyar darabok közül több - bár sokszor néhány éves késéssel - megjelent vidéken is. A Babarczy László és Ascher Tamás vezetésével működő kaposvári, illetve a Kerényi Imre majd Schwajda György vezette szolnoki együttes mellett a Miskolci Nemzeti Színház is a figyelem középpontjába került. Csiszár Imre válságos helyzetben, 1979-ben lett a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője. A társulat szinte valamennyi tagja felmondott bár az új művészeti vezető tizennégy új taggal érkezett, csak nehezen tudott gyökeret ereszteni. Az ellenségeskedésnek Gyarmati Béla kinevezése vetett véget, akit a városban és a színházban egyaránt tisztelet övezett. Gyarmati és 332