Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok Csiszár együttműködése végül meghozta gyümölcsét, s három évad múlva a Miskolci Nemzeti Színházat a vidék legdinamikusabban fejlődő társulataként emlegették. Csiszár Imre fiatal színészekkel: Blaskó Péterrel, Gáspár Tiborral, Igó Évával, Mihályi Győzővel, Molnár Zsuzsával, Szirtes Gáborral, Tímár Évával intenzív munkával, koncepciózus műsorpolitikával készült arra, hogy a borsodi megyeszékhelyen élők színházba járási szokásait megváltoztassa. Veszteséges produkciókkal itt sem lehetett a bevételi tervet veszélyeztetni, ezért a kísérletezések terepe a stúdiószínpad lett. A vidéki színházi életben egészen az államosításig - s néhány esetben később is - gyakran rendeztek vendégfellépéseket a neves fővárosi művészeknek, akik híres szerepüket eljátszották a helyi társulattal. Látszólag hasonló indíttatású volt az a törekvés is, hogy évadonként egy vagy két szerepre ismert budapesti színészeket szerződtettek a vidéki igazgatók. Csiszár Imre azonban nem csak a közönséget akarta elkápráztatni azzal, hogy a 20. század egyik legnagyobb formátumú művészét, Major Tamást Miskolcra hívta. Major rendezőként mutatkozott be: Blaskó Péterrel a címszerepben állította színre Moliére Tartuffe-\ét. S amire alig volt példa: ettől kezdve rendszeresen játszott és rendezett Miskolcon. 1981-ben Shakespeare Lear királyának címszerepére hívták meg, 1982-ben Goldoni Csetepaté Chioggiában, 1983-ban Shakespeare Szeget szeggel című művének próbáit vezette. Bár a Miskolci Nemzeti Színházban ebben az időszakban számos kitűnő vendégrendező dolgozott, 1982-től pedig Szőke István, majd Szikora János tevékenysége is meghatározó volt, kétségkívül Csiszár Imre hozta létre a korszakos jelentőségű alkotásokat. Ilyen volt a monumentális, négyórás Peer Gynt, melyben jó néhány konvencióval szakított a fiatal rendező. Nem Ibsen drámáját játszották el a miskolci premieren, Csiszár Molnár Gál Péter dramaturggal együtt átdolgozta a művet. A dráma világától eltérően Peer nem öregedett meg az előadás során; Blaskó Péter személyében mindvégig két Peer volt jelen: az egyik végigjátszotta a maga életét, a másik pedig időnként feltűnt, s pálinkát szopogatva együtt lett idősebb Solvejggel. Csiszár azt sugallta tehát, hogy az otthon a valóság, s az együtt öregedés játszódik a realitásban, s a peeri elvágyódás kényszerítené a hőst újra és újra vissza a maga képzelettörténetébe. Ezt a kettősséget Csiszár két egymástól élesen elkülönített szcenikai képpel is megerősítette: a gyertyacsonkos asztal a pálinkás butykossal, és Aase kunyhója, melyet időnként betolnak a színpad közepére. Az előadás ren333