Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc
Czékmány Anna: Múltnak kútja gálódó megközelítésmódok csoportosítása a múlt, elmúltság tematikus csomópontja köré, azzal az eredménnyel kecsegtet, hogy feltérképezhetjük azokat a gondolati struktúrákat, interdiszciplináris lehetőségeket, melyek domináns szerepet játszanak a kortárs történettudományban. 1 1 White és Ankersmit elméletéből elsősorban a nyelvi dimenzióra vonatkozó részekre fókuszál jelen szöveg, míg Kosellecknél egy új megközelítésmód az antropológiai megjelenését jelzi. így lehetővé válik a kosellecki idegenfelfogáson keresztül röviden érinteni Foucault és de Certeau hatalmi diskurzuselméleteit, majd Ricoeur fenomenológiai vizsgálódása segítségével megfogalmazni a kortárs történelemelmélet második, kiemelt problémakörét; a fikció és történelem viszonyát. A historiográfiai irodalomban Haydn White új paradigma kialakításának igényével jelentkezett. 1 2 White részint a posztmodern teoretikusok nézeteit felhasználva, részint azokat maga is befolyásolva tett kísérletet a posztmodern historiográfia megalapozására. White a 19. századi történetírás és történetfilozófia kérdésein elmélkedve jut arra a következtetésre, hogy a történetírásnak, a „linguistic turn" jegyében, ismét önmagára kell irányulnia, s el kell ismernie, hogy a történeti művek sokkal kevésbé egy külső realitás leképezésére, mint inkább - persze meghatározott technika által közvetített — megkonstruálására törekednek. White meglátása szerint szemben a természettudományos vizsgálódások meghatározó sajátosságával, a történészi kutatás tárgya már nem létező. A történetírónak így szükségszerűen egy elmúlt dolgot, eseménysort, folyamatot kell a jelenben megragadnia. Ez a felismerés olyan kérdéseket vet fel és vizsgálódási területeket nyit meg, melyek exportálása a történészi diskurzusba szükségszerűen kritikai viszonyt generál az e szövegben vonatkozási pontként jelzett történetírói hagyomány gondolati rendszerével. Egyfelől a látszólag evidens tény megállapításából az következik, hogy a historiográfusnak vizsgálati tárgyáról „csak" feltevései lehetnek. E feltevések White nézete szerint - nem feltétlenül megalapozatlanok, hiszen maradtak fenn olyan dokumentumok, melyek alapján a szakember referenciálisan stabilizálhatja munkáját. Azonban ez a referenciális stabilizálás nem jelent egyet az egyetlen lehetséges, autorizálható eseménysor rekonstrukciójával, tehát segítségével nem verifikálódnak a történész kijelentései. A forrásanyagok olyan adatokat biztosítanak, melyeket a történész jelenének szempontrendszerével/szempontrendszerében történetté, egy történetté szervez. 1 3 A történészi perspektíva az anyagok felkutatásában, a szelektálásban 232
