P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)
Szalczer Eszter: A természet álomjátéka: Látásmódok és a színház újradefiniálása August Strindbergnél (ford. Galgóczi Krisztina)
A természet álomjátéka az utca válik színpaddá, ahol a diák áll. Ezek az inverziók, melyek elmossák a néző és színész közötti határokat, olyan színben tüntetik fel az életet, mintha az csupán színházi illúzió volna. Strindberg ebben a darabban még tovább fejleszti ezt a keretezési technikát, azzal, hogy úgynevezett „al-tereket" hoz létre a cselekmény fő terén belül. Ezek az al-terek az előző, vagy a következő jelenetbe engednek bepillantást. Ez történhet egy oldalsó tér megnyitásával, vagy úgy, hogy a fő játéktéren belül különít el egy másik teret egy különálló jelenet (némajáték, vagy élőkép) segítségével a néző számára. Az első jelenetben ilyen különálló jeleneteket láthatunk az ablakokban, melyeken keresztül a fiú a házba néz be. A második jelenetben ezek a szekrényben tűnnek fel, ahol a Múmia él, s ahol végül az Öregember felakasztja magát, illetve az ajtónyílásokban, ahol pantomimjelenetek segítségével tekinthetünk be a szomszédos szobákba. A harmadik jelenetben a második jelenet szereplői láthatók még mindig a másik szobában a jobb oldali ajtón keresztül, míg bal oldalon egy ördögi szakács jelenik meg a konyhaajtóban. A vizuális keretező technika segítségével a darab az illúzió labirintusszerű világába enged betekintést, folyamatosan megduplázva a látszat és a színlelés felületeit. A természet álomjátéka Strindberg az 1890-es években megszállottan kutatott olyan technikák után, melyek segítségével a látható felületek mögötti láthatatlan területeket különítheti el. Ugyanakkor tudományos és természetfilozófiai spekulációi és ebben az időben végzett kísérletei egy egyre növekvő hitetlenségről számolnak be, melyek az optikai eszközök, így a szem, objektivitásával kapcsolatban fogalmazódtak meg benne. Ezek a kételyek kapnak hangot egy korai karakterisztikus esszéjében is, mely először egy francia okkultista folyóiratban, a L'Initationban jelent meg, 1896-ban, Un Regard vers le ciel (Egy pillantás a térbe) címmel. 1 4 Ahogy Strindberg a napba pillant a tavaszi napéjegyenlőségkor, megfigyelései a látás természetére irányulnak: „Ekkor hasított belém a gondolat: vajon azért kerek a nap, mert kereknek látjuk? És mi a fény? Valami rajtam kívül eső, vagy valami bennem lévő, szubjektív érzékelés?... Lehet, hogy a nap nem más, mint a mindenütt jelen lévő ősi fény, melyet a tökéletlen szemem csak úgy képes érzékelni retináján, mint egy kerek sárga pontot?... Ebben az esetben a szem belseje az, amit a csillagász szavakban és képekben reprodukál, és a teleszkóp lencséje az, amit a fényérzékeny lemezre vetít?... Hol kezdődik az én, és hol ér véget? A szem alkalmazkodott a naphoz, vagy a szem hozta létre azt a jelenséget, melyet napnak nevezünk?" 1 5 1 4 1894 augusztusa és 1896 novembere között Strindberg lényegében Párizsban élt, ahol számos cikket és esszét írt franciául, párizsi napilapok és folyóiratok számára. 1 5 Strindberg, Selected Essays, 165-66. 75
