P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

A próféták és követőik zottan a monumentális (költői) színház mellett kötelezte el magát, míg Osterwa és Limanowski nem tudott dönteni a naturalista és a monumentális színház között. A társulat munkáját a harmadik évadtól kezdve jellemzik a misztérium formájának és „lelkének" megragadása érdekében tett kísérletek. Az első ilyen jellegű előadás Kazimierz Przerwa-Tetmajer Júdás (Judasz) című darabja, bár e színrevitelben inkább az ezoterikus tanok megjelenése dominál (sötét és világos erők harca, hármasság). A misztériumhoz való közeledést valójában Leon Schiller kezdi el a Redutában. Schiller - akit már gyermekkoruk óta barátság fűzött Osterwához - a negyedik évad elején csatlakozik a társulathoz, s működését a Pásztorjáték három felvonásban (Pastoralka w trzech sprawach) rendezésével kezdi. A népi-vallásos stílusú előadáshoz a szereplőknek el kellett vetniük a megszokott színészi eszközök nagy részét, s helyette a betlehemezők játékmódját kellett alkalmazniuk. E játékmód lényege (ahogy Hanna Malkowska, az előadás egyik szereplője visszaemlékezik a Schillerrel való munkára) abban áll, hogy teljesen komolyan kell venni a játékot, el kell hinni a történetet, ahogy a falusi betlehemezők hisznek benne. Czeslaw Milosz - az 1922-es Pastoralka háború alatti (1942) nem hivatalos előadására emlékezve - megjegyzi, hogy a betlehemes játékok olyanok, mint a görög tragédiák, senkit nem lepnek meg, mivel történetük eleve ismert, az alakok adottak. Éppen ezért a nézőt nem a váratlanra való kíváncsiság, hanem a várt újraátélése ragadja meg az előadásban. A Pastoralka két olyan momentummal lepte meg a varsói közönséget, amelyre addig még nem volt példa: ekkor lépnek fel először a Reduta színészei névtelenül (a misztériumot játszók alázatos testvérisége jeleként), valamint a darabot záró körtánc - amelyet Milosz dionüszoszi táncnak aposztrofál - átvonul a nézőtéren, tehát ekkor valósul meg először a színpad és a nézőtér közötti határ eltörlése. Schiller hasonló jellegű előadása a Redutában a Húsvét (Wielkanoc), amelyet egy ló. századi dráma, Mikolaj z Wilkowiecka Az Úr dicsőséges feltámadásának históriája (História o Chwalebnym Zmartwychwstaniu Panskim) szövege alapján Schiller állított össze. Ezen előadásban is az egyszerű, népi stílusra törekedett a rendező, amely főleg az iskolázatlan hangon előadott énekekben feltűnő. Julian Lewanski színháztörténész írja Schiller e két rendezéséről, hogy „a régi lengyel szövegek feldolgozásakor nem a szolgai rekonstrukcióra törekszik, hanem a régi lengyel színház szintézisére, s inkább azon fáradozik, hogy visszaadja legősibb színházunk atmoszféráját, semmint a részletek történelmi hűségére" (Szczublewski, 1965: 173). 1924 májusában szűnik meg hivatalosan az első Reduta, egy éven keresztül csak az Intézet működik, amely mintegy hídként vezet át a második Redutához. 1925-ben az Intézet átteszi székhelyét Vilnába, a vilnai utat a résztvevők zarándoklatként élik meg. 199