P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

Nánay Fanni A második Reduta eszmeileg elmarad ugyan az első mögött, de társadalmi és művészi síkon sikerült jelentős eredményeket elérnie, mégpedig expedícióival (wyprawa). Az első expedíciót még a Vilnai Reduta megalapítása előtt (1924-ben) szervezték, a megalakuló színház pedig tulajdonképpen két társulattal rendelkezett, egy állandó és egy vándortársulattal (Grupa B), amely egyrészt Vilna és a színház filiáléjának helyszíne, Grodna között ingázott, másrészt nyaranként az országot járta. Idővel ez utóbbi vált a Reduta elsőrendű tevékenységi formájává, s 1926-tól a második világháború kitöréséig minden évben szerveztek egy expedíciót. Osterwa a második Redutát „Vándor Redutának" (Reduta W^drowna) nevezi, míg az elsőt „Őrült Redutának" (Reduta Szalona). Az expedíciók vezetője papíron Limanowski, gyakorlatilag azonban Edmund Wiercinski (1899-1955) vezeti a turnékat. Az expedíciók előadásai ugyanis kizárólag szabadtériek, s ez egyrészt az eredetileg a Reduta színpadára tervezett előadásoknak az adott helyszínnek megfelelő „átrendezését" teszi szükségessé, másrészt elengedhetetlenné válik az új színészi kifejezési formák keresése. E keresés egyik eredménye, miszerint „reális háttér előtt kell legkevésbé realista stílusban játszani". Wiercinski az ókori görög színjátszást hozza fel példaként, amelyet szintén a mesterséges, szimbólumokkal teli játékmód jellemzett. Wiercinski színészi és rendezői elképzeléseiben a szimbolikus, monumentális színház mellett áll ki, amelynek forrása egyik oldalról a lengyel monumentális dráma iránti elkötelezettsége, másik oldalról pedig az expedíciókon szerzett tapasztalatok. 1931 januárjában a Reduta visszaköltözik Vilnából Varsóba. Március 30-án megszűnik a második Reduta, április elsején pedig megalakul a harmadik Reduta, amely már inkább mint színházművészeti intézet, semmint színház funkcionál: archívumot, könyvtárat, gyűjteményt, rádióstúdiót és műtermet működtetnek. A harmadik Reduta nyolc év alatt kifullad, „elhal", amely folyamatot a háború közeli kitörése is siettet. Osterwa ugyan tervezi egy negyedik Reduta létrehozását, amelynek neve „Messzeség" (Dal) lett volna, mert „hosszú út vezet odáig", ám ez sosem valósult meg. Osterwa és Limanowski a második és a harmadik Redutában eredménytelenül próbálták meg a „redutás szellemet", a színház-kolostor eszméjét, a színházi kutatás ideális közegét megtalálni. Az első Reduta időszaka „zárt, megismételhetetlen és meg nem ismételt maradt" (Szczublewski, 1965: 255). Osterwa pedig a következőképpen látja a Reduta két évtizedes működését: „Húsz éven keresztül vezettem egy intézményt, amely eleinte művészi, később társadalmi, végül már csak karitatív különítmény volt." (Szczublewski, 1965: 256) 5. Leon Schiller monumentális színháza Zbigniew Raszewski a Reduta mellett „a kor másik nagy színházi laboratóriumának" nevezi a Leon Schiller igazgatósága alatt működő Teatr im. Boguslaws200