P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

Nánay Fanni kialakuló hagyomány szerint az ukrán-lengyel megbékélést és szövetséget hirdeti, és a Salomea ezüst álma végén azzal búcsúzik: „akkor jelenik meg újra, amikor időszenívé válik a lengyel feltámadás" (Spiró, 1986: 247). Wernyhora 1901-ben, a Menyegzőben jelenik meg újra, ám nem azért, hogy hirdesse, eljött az idő a feltámadásra, hanem hogy felbukkanásával ostorozza a krakkói értelmiségnek a „langyos" politikai helyzetbe való belenyugvását. A harmadik romantikus lengyel drámaíró Zygmund Krasinski. Míg Slowacki plebejus, ő arisztokrata szempontból vitázik Mickiewicz messianizmusával. Istentelen színjátékában (Nieboska komédia) úgy vall, hogy „a nemzeti tudat egyedüli letéteményese a nemesség, ám az igazi nemes, átérezve istentől kapott hivatását, nem az alsóbb néposztályok mozgósításával akarja hazája függetlenségét visszaszerezni, hanem a gondviselésbe vetett bizalommal" (Pályi, 1998: 38). Igaz, hogy a színház a lengyel államiság elvesztésétől kezdve kiemelkedő funkciót töltött be a nemzeti lét megőrzésében, azonban a három nagy drámaíró nem is gondolhatott műveinek színpadra állítására. A lengyel színház nagy korszaka a 19- század végén, Krakkóban kezdődik. 1871-től Stanislaw Kozmian a krakkói színház igazgatója, s ő az, aki a populáris színdarabok mellé értékesebb műveket, például Shakespeare-darabokat is bevesz. Ugyanakkor a kor vezető festőit - többek között Matejkót - kéri fel díszlet- és jelmeztervezőnek. Kozmiant Pawlikowski követi az igazgatói poszton, aki az egész korabeli európai színművészetet behatóan ismerte. Újítása, hogy kizárólag lengyel drámákat ad elő, ami rendkívül ösztönző hatással volt a krakkói fiatal drámaírókra, ugyanakkor a klasszikusok iránt is felkeltette az érdeklődést. Először adják elő Slowacki és Krasinski drámáit, az Ősök ősbemutatója pedig Wyspianski nevéhez fűződik. Bár Wyspianski rendezésében nagyfokú tiszteletet mutatott Mickiewicz iránt, drámáiban már teljes egészében a gúny, az irónia tükrében vizsgálja a romantikus hagyományt. Felszabadulás (Wyzwolenie) című darabjában Konrád a színpadon álló Mickiewicz-szoborhoz intézve szavait fellázad „szülőatyja" ellen, mondván: elege van a romantikus színházból. Nem a Felszabadulás az egyetlen Wyspianski-dráma, amely az Ősök parafrázisát adja. A Menyegző (Wesele) a romantikus hagyomány ápolója és rombolója egyszerre. A romantikus szerep, az író vátesz és vezető szerepe megmarad, hiszen még mindig nincs lengyel államiság, viszont van viszonylagos tolerancia, főleg a Habsburgok által felügyelt területeken. Ebbe a viszonylagos toleranciába pedig nem szabad belenyugodni, ez a Menyegző üzenete. Az üzenetet a lengyel mitológia alakjai közvetítik. E figurák: Widmo (Kísértet) és Upiór (Vámpír) az Qsö&ből léptek elő; Stanczyk (több lengyel király udvari bolondja) Matejko híres festményéről és a krakkói konzervatív politika képviselőinek kiáltványából; Branicki hetman, a targowicai áruló mint a sorstól való félelem szimbóluma; Rycerz Czarny (Fekete Lovag) Kazimierz Tetmajer nem sokkal korábban bemutatott drámájának hőse, aki a páncél alatt üresnek bizonyul; Jakub Szela a lázadó és vérengző parasztvezér; Wernyhora Slowacki Salomea ezüst álma című drámájából, végül a 188