P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Leonyid Nyikolajevics Andrejev. Levelek a színházról.

Leonyid Nyikolajevics Andrejev a beszédünk, és egyúttal olyan meggyőző lesz, mint maguk az élő és megtapasztalható dolgok. A mozi-Shakespeare megjelenésével párhuzamosan megjelenik majd néhány gazdag és hatalmas színház, amelyekben w/'színészek tevékenykednek: a külső ábrázolás, a mimika, a mozgásművészet új zsenijei, komédiások, akik mindezt elsajátították, és emlékeznek még a régi, történelem előtti művészetre, amikor mindent arccal és mozgással fejeztek ki. És velük együtt, és az új mozidráma megalkotóival, ezekkel a mozi Művész Színházakkal, az új alkotóenergia zseniális megjelenítőivel egyetemben világszerte, a legeldugottabb helyeken is megjelenik majd a mozi, amelynek berendezéséhez csak néhány garasra, három emberre, no meg egy bőröndnyi szalagra lesz csak szükség... Csodálatos mozi!... Ha az a művészet legfontosabb és szent feladata, hogy összekapcsolja az embereket, és a célja a kapcsolat megteremtése az egyforma emberi lelkek között, akkor micsoda hatalmas, minden képzeletet fölülmúló szociálpszichológiai feladatot kell megoldania a mozinak, a ma ezen művészapacsának! De vele együtt ott van a légi közlekedés, a telegráf, a telefon, az egész sajtó. Összecsukható, elfér egy dobozban, postán szét lehet küldeni a világ minden tája felé, mint egy egyszerű újságot. Mivel nincs saját nyelve, érteni fogják Szentpétervár és Kalkutta vademberei egyaránt, a nemzetközi kapcsolatok zsenije is lesz, összeköti a világ különböző végeit, a lelkek tájait, egységes árammá köti össze az egész emberiséget. Hatalmas mozi!... Mindent leküzd, mindent legyőz, mindent meg fog adni. Csak egy dolgot nem, a szót, és itt ér véget a hatalma. Szegény hatalmas moziShakespeare! Arra ítéltetett, hogy a Tantaloszok új nemzedékét indítsa útjára! 7. Mi marad akkor a modern színháznak, ha létezésének alapját, a cselekvést és a látványt elveszik tőle, amelyek nélkül elképzelhetetlennek tűnik bármilyen drámai anyag? És nem fog-e teljesen elpusztulni, mert nem lesz képes legyőzni az új mozi-színházat, sem önmagát, ősidők óta létező, kanonisztikus törvényeit? Ezekről a kérdésekről szeretnék majd következő levelemben beszélni, ezt a mostanit pedig, engedjék meg, hogy egy kis tréfával fejezzem be. Hogy megmarad-e a színház vagy sem, ez még talány a számunkra, de hogy a zenés kávéház és a kabaré örökre megmarad, az tény. Mert nincs az a néző, aki megelégedne egy olyan dámával, akit csak a filmvásznon csodálhat, és nem viheti el vacsorázni sehová. 1912. november 172