P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Leonyid Nyikolajevics Andrejev. Levelek a színházról.

Leonyid Nyikolajevics Andrejev Levelek a színházról I. levél Ezen töredékes és rövid levelek szerény célja csupán az, hogy néhány kérdést vessenek fel. És ha némely gondolatom ellentmondásosnak tűnik, félelmeim, reményeim eltúlzottaknak, akkor ne engem kárhoztassanak majd, hanem a színház problematikájával foglalkozó téma nagyságát, valamint azokat az új szempontokat, amelyek csak nemrég jelentek meg a színház életében, és amely kérdéseknek ez idáig még sem történelme, sem szakirodalma nincsen. 1. Aligha volt még egy olyan felfedezés, amelyet annyi bizalmatlanság, sőt lenézés fogadott volna, mint a kinematográfot, a mozgófényképet. Míg az értelmiség alsó rétegei az egész világon lelkes elragadtatással adták át magukat a mozi hatalmának, addig az igényesebb felső réteg hűvösen és ellenségesen fogadta. Pedig lehetetlen volt nem észrevenni a moziépületeket kivilágító tenger sok fényt, a hatalmas tömeget, amely a bejáratok előtt hullámzott. De mégis hallgattak róla, úgy tettek, mintha nem vették volna észre, vagy pedig őszintén úgy gondolták, hogy a kinematográf csak az új, hiú dolgok egyike, amellyel időről időre az ingatag tömeg elszórakoztatja magát. Feltűnik néha egy-két bizonytalan cikk igényesebb lapokban, mint például Csukovszkij úr ragyogó, de ez idáig kevéssé méltányolt írása, hallani bizonyos híreket azokról a németországi tiltakozásokról, amelyeket a mozi térhódítása miatt szerveztek - mindössze ennyi, ami jelzi nálunk ennek a csodálatos vendégnek az érkezését. Mikor néhány éve tudósok között a mozi óriási és még fel nem ismert jelentőségéről beszéltem, arról az óriási szerepről, amelyet a színház problémájának megoldásában kell játszania, akkor felesleges képzelgéssel vádoltak meg, vagy egyszerűen kinevettek. De ennél a ténynél még meglepőbb az, hogy a színház, amely egész lényegével a mozi létezésére van utalva, és amelyhez vérrokonsági kötelék is fűzi, mintha észre sem venné gazdag, vulgáris amerikai nagybácsikáját. Nem vette észre azt a tragikus pillanatot sem, amikor a mozi nyomására maga is az utcára ment, és helyet foglalt az esti, zöldes színű fények között, mint kabarészínház. Úgy tűnik, a helyzet némileg megváltozott, és már megpróbálnak kissé komolyabban beszélni a moziról. A napokban hallottam egy beszélgetést, amelyet írók és művészek folytattak a moziról, és meggyőződhettem arról, hogy a mozi még mindig az a különös ismeretlen számukra, aki ez idáig volt: egy nagyszájú, hangoskodó valami, amely bizonyos mértékben visszatetsző az esztétikai 163