P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

H. Végh Katalin: Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról

Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról Andrejevnek az irányzatokhoz való viszonya teljesen egyértelmű: szimbolizmusellenes gondolatainak talaján a színházi avantgárd paradigmaváltást valósítja meg. Az a legjelentősebb irányzat, melyre Andrejev reflektál, természetesen az 1910-es évek meghatározó irányzata, az orosz szimbolizmus és annak színházelméleti vonatkozású írásai elsősorban: A. Belij, Vjacseszlav Ivanov és Makszimilian Volosin írásai és tevékenysége. Andrejev nem tartozik a szimbolista irodalmi csoportokhoz, az orosz szimbolista dramaturgiát pedig úgy értelmezi, mint ami elmélyítette a színházi válságot - drámaelméletének azonban mégis vannak olyan elemei, melyek potenciális kötődést mutatnak ezen irányzat kultúra- és színházértelmezésével, és ezzel szoros összefüggésben a színház társadalmi és szociológiai státusának újraértelmezésével. A rokonság azonban csak hasonlóságot jelent, nem pedig azonosságot, ezt hangsúlyoznunk kell. Az orosz szimbolisták jeles színházelmélet-alkotói - akárcsak Andrejev szembefordultak a régi, úgynevezett látványszínházzal, és az annak alapját adó játékmodorral, az egyezményes formanyelvet felmutató teatralitással\ mely a valóság illúzióját volt hivatott megteremteni a színpadon. E fogalom helyett a szakrális-misztikus tartalommal bíró „átlényegülés", „átalakulás" terminusok állnak, melyek teljesen másfajta játékmódot követelnek meg. Az andrejevi pánpsziché színház modelljének alapját adó játékfogalom is radikálisan szakít a tradicionálisan „utánzásnak", „színlelésnek" nevezett játékmodorral. Andrejev a játék módjának pszichológiai leírásában olyan fogalmakat használ, melyek a szimbolista teoretikusok munkái közül M. Volosin nézeteivel mutatnak rokonságot.

7 Mint Volosin, Andrejev is azon a véleményen van, hogy a színészi játéknak az emberben szunnyadó, ősi - animikus - játékszenvedélyt kell a felszínre juttatnia, mert csak ez eredményez egy olyan, valódi pszichologizmust, mely a művészi igazság alapját teremti meg: a drámai cselekedetek valós pszichológiai motiváltságát. „Azt mondom: csak a játék - par excellence - ez a leglényegesebb és legfontosabb jegy, ami a régi színházat az új színháztól elválasztja..." (i. m. 529.). Ez a játékmód szembefordul a régi színház hamis, pszichológiai effektusaival, a hatásvadász megoldásokkal, pózokkal, deklamációval stb., a színpadi játék nem illuzórikus életutánzás lesz, hanem a valóság pszichológiai folyamatainak a színpadon történő újrateremtése. Andrejev véleménye szerint kétségtelen tény, hogy a szimbolista színház egy bizonyos szempontból inspirálóan hatott a dramaturgia fejlődésére, és a színházi formanyelv kiszélesítését eredményezte. (Mint pozitív példát A. Blok Komédiásdi című művét emeli ki.) Maga a szimbolizmus lényege azonban ellentmond a valódi pszichologizmusnak, hiszen a valós pszichológiai mechanizmussorokat szimbólumok helyettesítik: „Nincs pszichológiai igazság ott, ahol nincs világos magyarázat, motiváció, ahol a lelki történések magyarázatai szimbolikusak..." (i. m.: 539.). Ilyen értelemben pszichológiailag motiválatlan drámák Maeterlinck darabjai, de Andrejev szerint Blok lirizált drámáiban a Komédiásdi7 Volosin, Makszimilian: A színház mint álom. in: Hiány, 1992. október. 155