P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)
H. Végh Katalin: Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról
H. Vég/i Katalin ban és a Rózsa és keresztben a szimbolista forma ellenére a művészi igazság pszichológiailag kitűnően motivált jellemekben nyilvánul meg. A szimbolista színház központi kategóriája az antropológiai fogalomként értelmezett ember: a néző személyében. Egy egységes, polifonikus jellegű kultúratipológiává kinövő szemléletmód domináns elemeként egy másfajta emberibefogadói attitűd válik a színházi kommunikáció alapjává. A szimbolista színházelméleti teóriák - akárcsak az andrejevi színházi modell - a színház válságából kiindulva átértelmezték a színháznak a kultúrában betöltött szerepét, a színházat egy új, más minőségű, egységes szellemiségű társadalom orgánumaként értelmezték. A régi, analitikus kultúratipológiával szemben egy teremtő erejű, polifonikus modellt vázolnak fel, melynek szakrális tere a színház. Andrejevnél pedig a fejlődés ebből következő láncszeme jelenik meg, amennyiben az új, szellemi társadalomban már a színház az emberi élet hétköznapi valóságának részévé válik, a játék szenvedélye megszünteti a néző-befogadót, őt is ennek a különleges-mitikus játéknak a részesévé avatja. (Andrejev egyrészt a Max Reinhardts példára utal itt, a több száz statisztát megmozgató aréna-előadásokra, avagy az utcákat-tereket is színpaddá alakító reinhardti rendezésekre, másrészt pedig a Vjacseszlav Ivanov és Andrej Belij által létrehozott kísérletekre - a néző befogadói státusának megváltoztatásával kapcsolatban.) A pánpsziché dráma előzményei: a csehovi dramaturgia és a dosztojevszkiji pszichológia A Levelek a színházról című értekezést meghatározza az a törekvés, hogy a mozi- és színházművészet specifikumainak összehasonlítása révén körvonalazódjanak azok a tulajdonságok, melyek mentén a színház további fejlődése elképzelhető. Andrejevet igen erős érdeklődés fűzte a színház ifjú vetélytársához is, a kinematográfhoz. (Külön elemzés tárgyát képezhetné, mennyiben vannak jelen a kései Andrejev-dramaturgiában a mozi művészetének hatása és elemei, például a montázstechnika a szüzsé megkomponálásában, avagy a drámai textus rövid mondatainak filmfeliratjellegében.) Érdekes tény, hogy Andrejev hozzájárult néhány drámájának megfilmesítéséhez: 1912-ben maga is közreműködött egyik darabja szövegkönyvének, az Anfiszának megírásában. Számos Andrejev-műből készítettek filmet (Életünk napjai, Király, törvény, szabadság, Jekatyerina Ivanovna, Gondolat, Az, aki a pofonokat kapja). A forradalom kitörése akadályozta meg az Anatéma című dráma megfilmesítését, melynek érdekessége, hogy a főszerepet V. Kacsalov alakította volna, aki a darab Moszkvai Művész Színház-beli színrevitelekor ezzel a szereppel jelentős sikert aratott. A Levelek a színházról első levelének megírása óta eltelt időben a kinematográf hatalmas léptekben haladt előre nemcsak külföldön, hanem Oroszországban is: 1912-ben Pétervárott bemutatták az első hangosfilmet, vagyis a látvány 156