P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Tompa Andrea: Az orosz századelő művészete és a teatralitás

Az orosz századelő művészete és a teatralitás eaemcx a jxwőyw nodody, 1898),

8 de ezen a festményen tulajdonképpen sem a királyt, sem kíséretét nem látjuk. Hasonló a szüzséje Szeröv Első Péter C/7emp /, 1907) című képének: a Pétert kísérő alakok görnyedtek, a széllel viaskodnak, de ezen a képen ott van Nagy Péter, aki egyenes tartással, lendületesen, szigorú tekintettel lépked piciny alakokból álló alattvalói előtt. A Művészet világában Nagy Péter az egyetlen olyan történelmi alak, aki nem arctalan, groteszk báb, hanem méreteiben, testtartásában, kidolgozottságában a képen ábrázolt többi emberalak fölé magasodó, gigantikus méretű emberi lény. Makovszkij így összegzi Benois figuráit: „Ez egy holtként ábrázolt világ - a marionettek, játékok, bábok titokzatos világa, amelyben apró, nevetséges komédiák játszódnak. [...] A királyt furcsa kíséretével látni, kipirosított arcú »márkikkal«, kényeskedő, háromszögletű kalapot viselő piperkőcökkel, törékeny apródokkal, udvari törpékkel, komédiásokkal, bűvészekkel, patetikus Pierrot-kkal, ijedt Kolombinákkal - mindannyian vidám maszkok, paradox árnyak, kísértetbábok." (1999: 189) De nemcsak a Versailles-sorozaton fedezhetünk fel bábszerű királyokat, hanem a cári katonai parádékon, sétákon is. Lanszere és Benois kedvelt témái közé tartozik a 18. századi orosz udvari kultúra mindennapjainak ábrázolása. Benois Parádé I. Pál korában (Uapad npu Tlae/ie I., 1907) című képén sűrű hóesésben vonulnak fel az ólomkatonákhoz hasonlító alattvalók (Pál korának teatralitását, parádéinak színjátéki jellegét fentebb elemeztem); Lanszere Pétervár a XVIII. század elején. A Tizenkét kollégium épülete (Jlemepőype nanajia XVIII. eetca. 3danue jjeenadifamu KOJiJieeuü, 1902) című képén a nagy víz és épület mellett apró alakokat ábrázol. A Művészet világa groteszk történelemszemléletének legjobb példája Lanszere Jelizaveta Petrovna cárnő Carszkoe Szelóban (HMnepampuija E/iu3aeema Tlempoena e IjapcKOM Cejie, 1904, illetve egy későbbi változatban 1905). A kép a cárnőt akkor ábrázolja, amikor népes kíséretével együtt elhagyja palotáját; a kép középpontjában a hatalmas testű, színes palástot viselő cárnő groteszk alakja van, akinek kísérete parókás, egyenruhás lakájokból áll. A kép a parádét, a jelmezszerűséget, a merev színjátékot hangsúlyozza; a park fái, bokrai és az épület oszlopai ugyanolyan szabályos alakzatúak, mint az egyenruhás lakájok. A cárnő sétája Baksztot is megihleti;

9 ugyancsak Bakszt készít díszlet- és jelmeztervet Euripidész Hippolütosz című tragédiájához (1902), amelyen, akárcsak Benois Versailles-sorozatán, a hatalmas antik szobrok között miniatűr emberek láthatóak. A bábok szempontjából is a csoporton belül egyedülálló esztétikai látásmódot képvisel Misztyiszlav Dobuzsinszkij, aki a „retrospektív álmodozókkal" szemben felfedezi a kortárs tematikát. Dobuzsinszkij főként a jelen, a kortárs 8 Ez a cím eredetileg francia és talán egy idézet. 9 II. Katalin cárnő a Carszkoe Szelői palotában sétál (Bbixod UMtiepampuiibi EKamypuHbi 11 a HapcKocejibCKUM daopife, 1907). 121