P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Tompa Andrea: Az orosz századelő művészete és a teatralitás

Tompa Andrea zett fix típusai is, hiszen a commedia dell'artéban a figurákat, a szerepeket, jelmezt, maszkot, mozgást, beszédmódot (hanghordozást) is konvenciók szabályozzák. A stilizált színház emberábrázolása a realista, lélektanilag felépített, pszichológiailag motivált figura tagadása: az ember alakjának új művészi értelmezése a színpadon a bábszerűség irányába mozdul el. A hangsúly a lélektani folyamatokról a mozgás és a hang artikulálása, a különböző színjátéki hagyományok és konvenciók hangsúlyozása felé tolódik el. A Művészet világa alkotásain látható bábok (bábszerű emberek, babák, játékok, marionettek, Petmskák stb.) gyakran egy élő ember mellett, vagy leginkább egy élő ember helyett állnak. A báb nem valamilyen kedves, ártatlan gyermeki játék a képeken, hanem egy nyugtalanító, ember nélküli, élettelen világ kifejezésének eszköze. A nagy ünnepségek, az udvari jelenetek, királyi, cári parádék, felvonulások, vadászatok stb. szereplői gyakran bábokhoz hasonlítanak; bábszerűségüket a művész azáltal hangsúlyozza, hogy rendszerint valamilyen nagyméretű épület vagy szobor mellé állítja őket, amely mellett kicsinek, jelentéktelennek látszanak. Benois Napkirálya a versailles-i park hatalmas szobraihoz képest mindig parányi emberke; a sötét tónusú képeken - amely a „Napkirály" elnevezés ellentmondásait villantja fel - csak a park szobrai fehérek és a kis tavak víztükre csillog, a geometrikus alakú fák és az apró alakok egyaránt sötét (fekete, mélyzöld) színűek. Bár vannak a versailles-i sorozatnak tragikus, nyomasztó képei is, a király bábszerűségét hangsúlyozó képek azonban gyakran hordoznak komikus-parodisztikus jelleget is. A sötét tónusú, borongós, alkonyati fényekkel megfestett képeken a királyi menetben olykor színes alakok jelennek meg, mint például A király sétája (JlpoeyjiKa Kopo/isi, 1906) címűn. A képen három gyermek is látható, akik a menet női tagjainak uszályát viszik. A kisgyerekek jelenléte még komikusabbá teszi a királyi menetet, amely maga is szinte gyermekméretű alakokból áll. Az is komikus hatást kelt, hogy a gyerekek ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan ruhát viselnek, mint a felnőttek: ezzel az alkotó azt sugallja, hogy nem is gyerekek ezek, hanem apró kis felnőttek. Az erős kontrasztos színek, illetve az egyszerűen megrajzolt figurák gyermekkönyvek illusztrációihoz teszik hasonlatossá a képeket. Makovszkij ezt az ábrázolási módot az illusztrációhoz és a színes grafikához hasonlítja (1999: 73). A sorozat egy másik, ugyanezt a címet viselő képén a park szobrai ugyanolyan méretűek, mint az élő alakok, s ezért a királyi menet tagjai összetéveszthetők a holt szobrokkal. A komikus hatás az élő és élettelen figurák azonos méreteiből és ábrázolásának módjából (kidolgozottságából) származik. Ezeken a képeken az élő és élettelen figurák közötti határok kezdenek elmosódni. A király sétája egy korai (1897-es) változatában az apró, alig kivehető uralkodót egy kerekes székben tolják; a mozgáskorlátozott báb-király szintén mulatságos. Már a címe is nevetséges annak a korai képnek, amelyen szél tépázta apró alakokat látunk, akik a „nézőnek" háttal állnak, s akik az időjárási viszonyokkal küzdenek; a kép címe: A király bármilyen időben sétál (Kopojib npoeyjiu120