P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Tárgyi és szellemi emlékezet - Sipőcz Mariann: A színészalbumok mint színháztörténeti források

A színészalbumok Képes beszámoló emlékezik meg az egyik albumban a Színházi Magazin autogramdélelőttjéről is, melyen Karádyt szinte megrohamozták rajongói. A Színházi Élet Karády hasonmásversenyt hirdetett. A színésznő neve tehát rövid időn belül az üzleti lehetőségek szinonimájává vált. Karádyt már a Halálos tavasz után elárasztották levelekkel, s az újságok is előszeretettel fényképezték le a kapott levelek között. „A sok levél a népszerűség félremagyarázhatatlan jele, ugyanakkor felhívás, hogy a sztárnak mindenki írhat." (Kincses, 1986: 8) Miközben népszerűsége vitathatatlanná vált, színpadi színésznői képességei körül egyre jobban kibontakozott a vita. Második vígszínházi szerepe Az első szerelem című Bókay-darab után tökéletesen megoszlottak a vélemények Karády megítélését illetően. Ehhez hozzájárult, hogy Karády és Egyed között ekkorra már megszűnőben volt a jó viszony. Míg Porzsolt Kálmán azt írta a bemutató után a Pesti Hírlapban, hogy „neki jut a legnehezebb munka, a fiatalasszony alakítása a darabban; a külső adottságokon kívül sok színészi képességgel is rendelkezik a színésznő", addig egy Karádyt bíráló író szerint: „A nézők csalódtak. Karády a színpadon még mindig nem az, aki a filmen. Még fejlődnie kell, hogy színészi képességeit külső adottságainak színvonalára emelje." Egyed és Vörösvári István, a Pesti Újság kritikusa között egy tudósítás szerint - mely valószínűleg szintén csak a reklámfogás része volt - még párbajra is sor került amiatt, hogy Egyed Karády-ellenes cikkeket kezdett megjelentetni. Ami azonban biztos, hogy az újságokban valóban „párbajt vívott" a két újságíró. Egyed a „simogatva ütés" taktikáját alkalmazta: temette Karády karrierjét, miközben a rendezést hibáztatta a sikertelenségért. Ezt nehezményezte Vörösvári, aki szerint „Karády végérvényesen a magyar színpadé, még akkor is, ha ezt a tényt a vígszínházbeli -vak rendezés« nyomán kétségbevonták". A helyzetet mentendő, s nem utolsósorban a reklám kedvéért a Vígszínház kritikusversenyt hirdetett a közönség körében, hogy ő döntse el, milyen a rendezés és Karády. Harmadik vígszínházi szerepe után Sheldon Románca.

ban egy Karádyt védő kritikus kénytelen volt a következő írást megjelentetni: „Baróti Géza, a Színházi Magazin kritikusa, akinek heti beszámolói ma már szinte fellebbezhetetlenül döntőek a színházi világban, még jóval a premier előtt, egy nyers próbán ült be a Románc nézőterére és nem túlságos elragadtatottsággal emlékezett meg Karády Katalinról. Anélkül, hogy Barótival perbe szállnék, meg kell állapítanom, hogy az elfogódottság, mely Karády játékát még a főpróbán is jellemezte, a premier után eltűnt és Kati most már kitűnően igazodik Somlay és Perényi tökéletes alakításaihoz." Folyamatos kritikusi harcok céltáblája volt tehát az ifjú művésznő, miközben népszerűsége a rajongók körében töretlen maradt. Neve és fényképe folyamatosan szerepelt az újságokban hol egy pletyka, hol egy kisebb baleset, hol pedig egy - utólag újságírói tévedésnek nyilvánult - leendő szerepajánlat kapcsán.

5 Mindezek azt mutatják, hogy érdemes volt írni róla, mert Karády felkeltette az olvasók érdeklődését. Anélkül tehát, hogy bármilyen más forráshoz nyúltunk volna, az albumok tájékoztattak a Karády sikerét megelőző „hadjáratról", a korszak színházi reklámfogásairól, s színészi képességeinek ellentétes megítéléséről is. Azonban az albumok nem tartalmazzák a Karádyról megjelent összes kritikát, nem követik az időrendet, többnyire nem jegyzik a „Karády ügyben"

6 felszólaló valamennyi kritikus nevét. így, ha Karády művészetét közelebbről szeretnénk megvizsgálni, természetesen nem szabad csak az albumokra hagyatkoznunk, de mindenképp a vizsgálódás alapját képezhetik. 59