P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Struktúrák és életutak emlékezete - Rajnai Edit: Színikerületek

Színikerületek A színikerületi rendszer kialakítása érdekében 1878-ig — a decemberi színészkongresszusig - nem történt semmi. A színészek az 1870-es évek közepén a nyugdíjjal, a társulatokon belüli jövedelemelosztás szabályozásával, a társulatok működési szabályainak kialakításával voltak elfoglalva. Az a folyamat zajlott, amelyet 1871-ben a központi kormányzótanács - Lukácsy javaslatát értékelve - a rendezés alapjaként megjelölt. Ennek egy része az 1870-es évek második felére jött létre (1872-től folyamatosan finomítottak a színigazgatóvá válás feltételein; 1877-ben egységes szerződésmintát adnak közre; 1878-ban szabályozzák a proporciós [osztályrészes] társulatok szervezésének és működésének szabályait). Ez az évtized Magyarország számára amúgy is válságos korszak volt: az 1873-as év az utolsó nagy demográfiai válság, valamint az 1870-es éveket nyomasztó gazdasági depresszió első esztendeje volt. Mindez nem jelentette ugyan a vidéki színjátszás számára addigi működési feltételeinek teljes szétesését, de jó néhány évre megnehezült a társulatok helyzete. A Színpad 1877. októberi mérlege 41 együttest sorolt fel, és közülük 19 ekkor még nem tudta, hol fog telelni. „... hazánk, meglehet szellemi műveltségénél, meglehet anyagi helyzeténél fogva nem képes 41 társulatot fenntartani, mert még az állandó téli tűzhelyre vergődött társulatok fennállása is kétes, mennyivel inkább az azoké, melyeknek még csak reménységök sem lehet, hogy 4 legfölebb hat hétnél tovább kihúzzák egy-egy városban."

1

5 A gazdasági krízis színészetet érintő következményei — mint a fizetőképes kereslet érezhető csökkenése, a gazdasági depressziót kísérő általános társadalmi depresszió, a társulatok létfenntartására fordított energiák megtöbbszöröződése végül kikényszerítette a döntést: a társulatok helyzetét rendezni kell. A magyar nyelvű vidéki színjátszás az 1870-es évek végére eljutott arra a pontra, hogy megpróbáljon beleavatkozni szolgáltató és fogyasztó viszonyába, e viszony általa befolyásolható oldalának működésébe, a színházi piac felosztásába. A színészegyesület igazgatótanácsa 1877-ben készítette el az első színikerületi beosztástervezetet, amelyben 22 kerületre osztotta fel Magyarországot,

1

6 de végül csak az 1878. decemberi kongresszus döntött a kerületek megalakítása mellett. Ekkor az egyesületi közgyűlés kerületeket kijelölő bizottsága új beosztást készített. Az 1877-ben és az 1879-ben kidolgozott kerületi beosztás azonban „csak" beosztás volt, és nem az az átfogó, legalább kételemű rendszer, amelyre a vidéki színészet vágyott. Semmilyen megoldást nem kínált ugyanis a kerületi szubvenció problémájára, nem tartalmazott elképzelést vagy javaslatot arról, hogy - az esetleges, alkalmankénti városi segélyek mellett vagy helyett - milyen rendszeres pártolási módokra számíthatnának a kerületi társulatok. Ez elsősorban a kőszínházzal nem rendelkező városokban játszó együttesek számára lett volna létkérdés. A legtöbb kőszínházas település általában természetbeni segélyekkel támogatta az ott játszó társulatot: ha a város volt a színházépület tulajdonosa, akkor esetleg eltekintett a bérleti díjtól, ha magánvállalkozó - természetes személy vagy részvénytársaság -, akkor az önkormányzat vállalhatta át a díjat (például Pécsett 1871-től). A természetbeni segélyezés másik formája az épület működtetési költségeinek (fűtés, világítás) teljes vagy részleges átvállalása volt (például Szabadkán, Debrecenben, Pécsett). A pénzbeli támogatás összege egy-egy évadban pár száz forinttól néhány ezerig terjedt, városonként változó rendszerességgel és összeggel. A nagyobb településeken tehát létezett némi pártolás, de nem létezett az az országosan, kormányzati vagy a helyi közigazgatás szintjén megszervezett, egységes támogatási rendszer, 77