P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Struktúrák és életutak emlékezete - Rajnai Edit: Színikerületek
Színikerületek instructus mellett jellemileg is megbízható és nyert engedélye által nem csak üzleti, de a társadalom erkölcsi és a szinészet művészi érdekeit is szem előtt tartja." 1 3 A másik pont, ahol Lukácsy tervezete elmozdul elődeiétől az, hogy elsőként iktatja ki a megyerendszert, ezzel végképp elszakad a megyei pártolás reformkorból származó emlékétől, és közvetlenül a településekre alapozza a színikerületeket. Az egyes településeket az azokat végigjátszó társulat és a kerület helységeiben alakítandó felügyelő bizottság fogja össze és szervezi kerületté. A felügyelő bizottság feladatköre megegyezik a városi önkormányzati szakbizottságok, a színügyi bizottságok, illetve a következő évtizedekben alakuló civil szervezetek (a színügy egyletek) feladatkörével. Gondoskodnának a játszóhelyről, nyári állomásokat szereznének, illetve arra biztatnák a nyári játszóhely-várost, hogy színkört építsen. A kerületen belül központi szervezetet képzel el, a felügyelő bizottság valószínűleg a kerületbe tömörült városok közös szerve lenne. Az igazgatók megbízatása egy-egy kerületre egy évre szólt volna, mely alatt kerületéből ki nem léphet. Lukácsy két példát is kidolgoz, a Szeged központú, Szeged-Hódmezővásárhely-Szentes-Makó, valamint a Győr központú Győr-Pápa-Tata-Komárom kerületeket. Példája alapján egyértelművé válik, hogy elsősorban a nagy, esetleg középtársulatokra jellemző állomástípusokkal foglalkozott, ügyelve arra, hogy a tavaszinyári-őszi állomások közel legyenek a télihez. A két kerületi központ, Szeged és Győr kőszínházzal, állandó téli játszóhellyel rendelkező város volt, az első szegedi színház 1858-ban nyílt meg, a győri színházépületben 1799 óta játszottak. Mindkét városban megfordultak német társulatok is, de az 1860-as években a magyar társulatokat már ősztől tavaszig fogadták, a németek a kisévadban (áprilistól június végéig) kaptak játszási engedélyt. Lukácsy, hathónapos játszási időt jelölve meg, téli, „hosszú évad"-ot tervez a két kerületi központ számára. A maradék fél évet, három kéthónapos, tavaszi-nyári-őszi évadra, illetve állomásra osztja, ez általában megfelelt az együttesek által egy-egy, kőszínházzal nem rendelkező vagy kisebb településen eltöltött időnek (a Lukácsy által felsorolt településeken is). Lukácsy javaslatát a központi kormányzótanács nem találta megvalósíthatónak. Nem magát a kerületi rendszer szükségességét utasította el, nem a beosztás elvét nem tartotta megfelelőnek, hanem a rendszer bevezetését látta korainak, előbbre valónak tartva olyan szabályok kialakítását (egységes színészszerződések, a színigazgatás szakmai és pénzügyi feltételeinek meghatározása és érvényesítésük), amelyek Lukácsy tervezetében is szerepeltek. Lényegében azokat a mechanizmusokat és szabályokat, amelyek az addig érvényes szokásjog helyére lépve a társulatokon belül teremthetik meg azt a működési biztonságot, amelyre majd ráépülhet az országosan szervezett kerületi hálózat. Lukácsy Sándor 1871-es javaslatát Takács Ádámé követte 1873-ban, ez volt a következő, részletesen kidolgozott elképzelés. 1 4 Koncepciója szintén az egyes településekre alapozza a kerületet - három-négy helységet fűzve össze -, sokkal kidolgozottabb elképzelései vannak azonban a pártolás módjáról. Kerületei ugyanis csak „önként jelentkező" településeket foglalnának magukba, ezek azonban gondoskodnának a színtársulatról is. Pártolási rendszere a városok és a színigazgatók együttműködését feltételezi: a színigazgató kötelezően vezetett könyvelésébe a település képviselői betekinthetnének, így eldönthető lenne, szükség van-e egyáltalán városi támogatásra. 76
