P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Struktúrák és életutak emlékezete - Rajnai Edit: Színikerületek

Színikerületek ellátását értette.

8 Számára is természetes kerületi beosztási egységként kínálkozott a földrajzilag jól körülhatárolható megyerendszer, így megyénként tervezett egy társulatot. Cikkében Futó huszonnégy, éppen működő vidéki társulatot említ, így a megyénkénti egy társulat az együttesek számát növelné (1856-ban 45 megye volt Magyarországon; lásd Sashegyi, 1965: 43). Mivel a vidéki színészet hanyatlásának okát a társadalmi és szakmai elismertség hiányának, a színtársulatok gyenge játékerejének tudta be, ezért nem javasolta a társulatok számának csökkentését, számuk megkötését azonban igen. írása alapján úgy tűnik, nem azért tervezett megyénként egy társulatot, mert szerinte éppen ennyit tud eltartani a vidéki közönség. A földrajzilag jól megragadható megyék vonzották, létező és működő igazgatási apparátusukkal. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Futó, akinek színházi pályája 1836-tól követhető, a reformkor nemesi, megyei szervezésű színpártolásának korszakát is átélte. Ugyancsak húszéves vándorszínészi, kistársulati igazgatói tapasztalata miatt tudta elképzelését e rendszeren belül, határozott demográfiai szempont szerint finomítani. A megyéken belüli, eltérő lélekszámú helységekbe eltérő nagyságú és játékerejű társulatokat tervezett. „... minden megyének erejéhez mért színtársulata lenne, mely részvények útján minden városban bizonyos meghatározott mennyiségű előadások után lenne biztosítandó. A megye minden olyan községben, melyek népességi erő után egy színtársulat időszaki működését pártfogolás tekintetében mindenkor gyámolithatnák, alkalmas - az előadásokra czélszerünek talált színhelyek fölállítását"

9 rendelné el. Elképzelése itt nemcsak közelít a későbbi tervezetekhez, hanem elejti az országosan egységes színvonalú, egységes feltételek között működő és központosított színházszervezetet, és a korabeli vidéki színészet gyakorlatához és a színházat igénylők lehetőségeihez alkalmazkodva igyekszik működőképes rendszert kialakítani. Elszórt megjegyzéseiből következtethetően, a pártolás három módjára, eszközére számított. Az egyik, a már idézett részvényjegyzés a megyei vagy városi-községi állandó színtársulat fenntartására, Egressy koncepciójához hasonlít. Az, hogy a tőkét a megye teremtené-e elő az összes, területén megtartandó előadás finanszírozására, vagy minden helység saját maga adná össze saját előadásai számára nem egyértelmű. A másik a biztos játszóhely, amelyet a megye felszerelne az előadásokhoz szükséges, de nehezen szállítható díszletekkel, tartozékokkal. A létrehozandó játszóhelyek változó színvonalúak lettek volna (kőszínház, bálterem, nyári faszínház), a társulatot fogadó helység lehetőségeihez, és nem a játszott műsor tényleges igényeihez alkalmazva. A - feltehetően - megyei tulajdonú építményt, helyiséget a tulajdonos ingyen bocsátaná az együttesek rendelkezésére. A szcenikailag némiképp felszerelt termek, épületek kialakításával az együttesek színpadi körülményei mindenképpen javulhattak. A társulatok számára a megélhetést (vagy jövedelmezőséget), a közönség számára pedig a változatosságot biztosítaná az együttesek megyék közti cseréje. A színpártolás harmadik formájaként - szintén vándorszínészi élményeiből merítve - jövedelem hiánya esetére pénzbeli garanciát, támogatást kért a helységtől a társulat továbbutazásához a következő állomásra. A színészet mindezért szakmai garanciaként - alkalmatlanság esetén - az igazgatók háromévenkénti leválthatóságának jogát kínálná fel a „fenntartó" megyének, kerületnek. Futó tervezetében a központosítást az együttesek belső működésének egységesítése jelenti, a megyei társulatok belső szervezetét szintén a pesti teátrumban 73