P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Tárgyi és szellemi emlékezet - Molnár Klára: A színházművészet dokumentálásának új lehetőségei

Molnár Klára A színházművészet dokumentálásának új lehetőségei „A színész halála után csak emlékek maradnak. Játékemlékek, kellékek. Halálával művészete megszűnik. A kortársak halálával emléke is kivész. Festmény vagy fénykép marad utána, halott mozgókép, valamely régi pillanat viaszlemeze, kellékek, rossz kalap, sétabot, sír." (Latinovits Zoltán, 1994: 107) A színháztörténet-írás a lehetetlenre vállalkozik. Arra, hogy megörökítse az utókornak a színészi játékot, az előadásonként újraszülető és csak az emlékezetben megmaradó műalkotást. Ennek az egyszeri, megismételhetetlen pillanatnak tárgyi nyoma más művészeti ágaktól (képzőművészet, irodalom stb.) eltérően teljességében nem marad fenn az utókor számára. A színháztörténeti dokumentumok, tárgyak gyűjtése, az adatok szakszerű feldolgozása, a színházi zsebkönyvek, adattárak, szerepkatalógusok elengedhetetlen forrásai a színháztörténet-írásnak. A fennmaradt dokumentumok, tárgyi emlékek és írásos források - például az előadás alapjául szolgáló drámaszöveg, a súgópéldány, a rendező, a dramaturg által kialakított rendezőpéldány, a díszlet- és jelmeztervek az előadás létrejöttének folyamatába is bepillantást adnak. A színlapok, plakátok, műsorfüzetek, szórólapok, az előadásról készült fotók, videofelvételek a megvalósult produkció tárgyi dokumentumai. Az emlékalbumok, emlékiratok forrásértékének megítélésekor, elemzésekor a szerző szándékát, látásmódját is figyelembe kell venni. A közvetett híradás, a beszámolók, kritikák a befogadó látásmódját, az adott kor kulturális, mentális világát, irodalomszemléletét, esztétikáját tükrözik. Az írott forrásos anyagon belül külön kategóriát képviselnek a gazdasági jellegű források: a színházak kiadási főkönyvei, a társzámlakönyvek bejegyzései. Az ilyen jellegű, például XIX. század végi dokumentumok alapján kideríthető, hogy a kor szokásainak megfelelően milyen mértékben használták fel a díszlet és a jelmez kiállításához a raktáron levő régebbi előadások meglévő anyagát. A bevételi főkönyvekből következtetni lehet az előadás- és nézőszámra. A többi tudományággal ellentétben a magyar színháztörténet-írás későn alakult ki. 1882-ben a Kisfaludy Társaság a magyar színháztörténet monografikus igényű összegzésére írt ki pályázatot, melyre Váli Béla és Bayer József küldött be pályaművet. Kettejük közül Bayer József volt az, aki alapos feldolgozó-, kutatómunkája során a levéltári iratok mellett a színlapot mint forrásértékű dokumentumot is be29