P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Műfajok emlékezete - Tompa Andrea: Egy sebtében kipingált világ

Egy sebtében kipingált világ fordultak, annyi bizonyos, hogy az 1926-os német plakát Berlinben látható volt és a művész fel is lépett a Wintergartenben. A 20-as években Berlinben élő Nabokov tehát láthatta - ha nem is magát az előadást, de a plakátot. A regénybeli Cincinnatus művész, vagy inkább csak művész-kezdemény, -ígéret. Ez a névetimológia Cincinnatust azon nabokovi művészek sorába írja be, akiknek metaforája a mutatványos, bűvész stb. Ezt a metaforasort elemzem alább. Cincinnatus „ott"-világához nem csak a Tamariszkusz-kert „másvilága", paradicsomi állapota társul. Egy „hajdani, ma már szinte elképzelhetetlen korban" kiadott, börtönkönyvtárbeli folyóiratot lapozgatva és a képeket nézegetve egy új dimenzió tárulkozik fel előtte: „Az általános gördülékenység évei voltak: az olajozott fém hangtalanul végezte akrobatikus mutatványait; a harmonikus szabású öltönyök lágyan feszültek a bámulatosan hajlékony, izmos testekre; a hatalmas ablakok cikkanó üvege gyöngéden körülölelte a házak sarkát; szabadon, fecskeként szállt a fürdőruhás, gyönyörű lány, oly magasan, ahonnét a medence csillogó víztükre akkorának látszott, mint egy csészealj; a rúd nélkül ugró atléta hanyatt hevert a levegőben, és oly fokozhatatlanul megfeszült a teste, hogyha nem lobognak oldalt csíkos sportnadrágján a redők, úgy festett volna, mint maga a pilledt nyugalom. [...] Csillogott-villogott, szivárványszínben tündöklött minden, és szenvedélyesen tört valami tökélyre, ami mindössze a súrlódás nemlétében testesült meg. A kör, megannyi kísértésétől megittasulván oly szédítően felpörgött az élet, hogy a föld kisiklott az ember talpa alól - megcsúszott, elesett, és a szédüléstől és epekedéstől elgyengülve... mondjam-e?... egy másik dimenzióban találta magát." (36) Ebben az elképzelhetetlen korban, ebben a „másik dimenzióban", az „ott" világában légtornászok, akrobaták, kötéltáncosok, atléták szédítő magasságokban végeznek mutatványokat. A világ a nyugalmi állapot látszatát kelti, amelynek kettős értelme van: egyrészt Cincinnatus egy folyóirat pillanatfelvételeit nézegeti, másrészt a mutatvány az artista-ügyesség és a könnyedség látszatát kelti - miközben odafönt könynyűnek látszó, a mozdulatlanság érzetét keltő, mégis szinte észen túli és fizikai törvényeket meghazudtoló „munka" folyik. A látszat - a nyugalom, a súrlódás nemléte, szabadon, fecskeként való szállás - nem az artista izzadságos erőfeszítését, hanem játékosságát, könnyedségét testesíti meg, amely által a légtornász a tökéletes illúzió megteremtésére képes. Ez a tökéletes illúzió, „az egyik közegből a másikba való lenge libbenések", amely a néző-Cincinnatus szerint „meglehet, csak a fényképek sajátja, a fényrögzítés fortélya, e művészet különös játéka", valóban a művészet könnyedségének és illúziókeltésének - tehát a látszatteremtésnek - a metaforájává válik. Ez az illúzió szemben áll az „itt" világának illúziótlan hamisságával, földhözragadtságával, „rossz színházi" erőlködéseivel, amely a néző (az egyre inkább kívülálló) Cincinnatus számára folyton megmutatkozik. Míg az „ott" világában az artisták a légben repülnek, az „itt" cirkuszi porondján nemcsak, hogy nincsenek sikeres számok és artistamutatványok, de a legegyszerűbb kézenállást is otromba tévedés - például egy állkapocs elhagyása - követi. Létezik tehát egy „jó" cirkusz (színház) is: az álságos, hamis, hazug álvalósággal szemben egy könnyed, a nehézkedési legyűrő, költői mutatvány is. Egy igazi illúzió. Vagy fikció. Az akrobata lét értelmezéséhez a nabokovi alkotó-metafora poétikáját hívom segítségül. Műveiben Nabokov számos művész- és művészetmetaforát teremt, valamennyi színházi, elsősorban cirkuszi eredetű. Az artista, légtornász, kötéltáncos, akrobata, továbbá a bűvész, a zsonglőr, a varázsló, a mutatványos és a mágus e 145