P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Műfajok emlékezete - Tompa Andrea: Egy sebtében kipingált világ
Egy sebtében kipingált világ ugyanezt a kontrasztot - a háromdimenziós távlatot ábrázoló kétdimenziós festett díszletet - láthatjuk. A Mejerhold rendezte ősbemutató után 1914-ben egy másik előadásra is sor került a Tyenyisev iskolában, ugyancsak Mejerhold és stúdiója színrevitelében; az akkor már verselő és Blok-rajongó Nabokov ezt az előadást bizonyára látta, hiszen ide járt iskolába. (Mások mellett 1 8 ezt bizonygatja Stark is, 1999: 62, aki Blok munkáinak hatását elemzi a Nabokov-művekben. A Podvig 1Hőstett] című regényében egy másik Blok-drámát, Az ismeretlen nck 1Nyeznakomka] idézi, amelyet szintén Mejerhold rendezésében együtt adtak elő a Komédiásdival.) A Komédiásdi műfaja a vásári játék, az orosz balagan (commedia dell'arte elemek és szereplők színrevitelében). A darab a népi színházi műfaj és stílus, illetve a commedia dell'arte orosz színházba való bekerülésének programmatikus műve (Clayton, 1984). A mű „kötelező" főszereplője Pierro, akárcsak möszjő Pierre a Meghívás ban. Pierro épp az ablakon akar kiugrani, amikor „kiderül, hogy a messzeség papírra van rajzolva", majd a papír elszakad és a „papírhasítékon csak a világosodó ég látszik be" (156). A balagan elemeinek tudatos használata, eljárássá 1 9 való emelése, eszközeinek leleplezése különbözteti meg a népi vásári játékot az irodalmi műbe emelt és teatralizált műalkotással. Mejerhold esztétikája és a századelő orosz színháztörténete szempontjából ez az egyik leghatásosabb és meghatározóbb előadás, melynek jelentőségét jól mutatja az is, hogy „Colombina, Pierro, Arlekino neve - Blok és Mejerhold hatalmának köszönhetően - hosszú időre bevonult a mindennapi pétervári szókincsbe" - mint Rudnyickij írja (idézi Viszlova, 1997: 34). Az előadás, 20 melyet Csukovszkij isten elleni lázadásnak, „az empirikus világ megvetésének" nevez (in Mejerhold, 1997: 104), Mejerhold stilizált színházának legjobb példája, amely a kritikus szerint a lét kétdimenziós vásári komédiájának iszonyatát reprezentálja. A Nabokov-mű, a Blok-dráma és a Mejerhold-előadás számos tipológiai hasonlóságot mutat. S bár a Szenderovics-Svarc szerzőpáros (1997) tanulmánya meggyőző érveket sorakoztat fel a balagan, a vásári komédia regényre gyakorolt hatásáról (különösen a möszjő Pierre és Petruska párhuzamok termékenyek), nem feltételezhető, hogy ez a hatás csak közvetlenül, magukból a vásári játékokból származik (akkor sem, ha életrajzi adatok bizonyítják a gyermek Nabokov vásári játékokon való részvételét). Mivel Nabokov, akárcsak a századelő s később az avantgarde színház, tudatosan nyúl vissza a balagan műfajához és le is leplezi, megmutatja konvencióinak fonákját. A színház reteatralizálásáért fellépő teoretikusok és színházi alkotók (Mejerhold vagy később Brecht) színházesztétikája szorosan kapcsolódik a cirkuszhoz. A cirkuszi hagyomány felélesztése, beemelése a színházba az avantgarde, reteatralizált, stilizált színház keretei közt megy végbe; bizonyos kutatók egyenesen az avantgarde színház cirkuszosodásáról beszélnek („cirkizacija tyeatra", „circusization", például Rudnitsky, 1988, Szergejev, 2000 tanulmányaiban). Olyan alkotók munkáiról van szó, mint Annyenkov, Eizenstein, Radlov, Mejerhold, Tairov. A cirkusz a legstilizáltabb, legabsztraktabb színházi nyelv, amelyben a színész pszichológiai átélésével szemben fizikai teljesítményére kerül át a hangsúly; a fizikai teljesítőképesség, amely leváltja a pszichológiai átélést, meghatározó az avantgarde színházi poétikában; példa erre Mejerhold biomechanikája vagy a színészképzésben ebben a korban felerősödő artistaképzés. Ugyanakkor a cirkuszi szerepek a legteljesebb mértékben stilizált, nem egyénített és rögzített maszkok. Nabokov regényének cirkuszi X. fejezete, mint a Gonosz megjelenési formája, 133
