P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Struktúrák és életutak emlékezete - Szabó István: Színészéletutak
Színészéle tutak kommunikáció kínál ilyen - egyben a népszerűséget továbbra is biztosító - lehetőségeket. A színészet mint tevékenység, foglalkozás és hivatás jelentős átalakuláson ment át a XX. században, Magyarországon pedig éppen a vizsgált korszakban, a 60-as, 70-es években. A színészet alapvető jellegzetessége azonban továbbra is megmaradt, és még ma is a színházzal való elsődleges kapcsolata a meghatározó. A technikai fejlődés által a színészi képességek teljes vagy részbeni aktivizálása több lehetőséget kapott megélhetési, de művészeti szempontból is. A rádió és a hanglemez még csak a színész hangjára tartott igényt, a film és a televízió azonban már a teljes művészi eszköztár mozgósítását megkövetelte. A lehetőségek köre ezzel még közel sem teljes. A színész előadóművész is egyben, olykor narrátor, műsorvezető, showman, reklámfigura, máskor pedig külföldi színészeknek kölcsönzi a hangját. Ennek köszönhetően egyfajta szakmai elkülönülés is megjelent: a munkamegosztásban elfoglalt hely szerint ma már lehet valaki kizárólag filmszínész, előadóművész, szinkronszínész stb. A sokoldalú megjelenés segít abban, hogy valaki népszerűvé váljék, és akár művészi teljesítményétől függetlenül is médiasztár lehessen. Azt látjuk, hogy az alkotómunka és az alkalmazott művészet gyakran látványosan elválik egymástól, bár a különbségtétel nem mindig olyan egyszerű, mint az említett példáknál. Ugyanakkor, ha valaki hosszabb ideje nem látható színpadon, akkor ma nem mondhatjuk teljes bizonyossággal, hogy pályaelhagyó, hiszen felkészültségét részben vagy egészben aktivizálva is gyakorolhatja hivatását. Módszertani kitérő A dolgozat megírásához bárki számára hozzáférhető adatokat használtam, ám gyakran még egy születési hely és évszám sem egyezik a különböző kiadványokban (bár ennek tényleges jelentősége inkább csak születési évfordulók, emléktábla avatások alkalmából van). Ennél sokkal fontosabb azoknak az adatoknak a megbízhatósága, amelyeket egy színész munkásságáról, szerepeiről szeretnénk megtudni. A kutatás szakmai és életrajzi lexikonokkal kezdődik. Ezek száma finoman szólva is véges: a Színházi kislexikon majdnem 40 évvel a korábbi két jelentős színházi lexikon (a Schöpflin- és a Németh Antal-féle) után, 1969-ben jelent meg. A Hont Ferenc nevével fémjelzett kötet létrehozói, szerkesztői nem lehettek könnyű helyzetben, hiszen egy körülbelül 500 oldalas kiadványban kellett összegezniük mindent, amit a színházról tudni érdemes (fogalmakat, személyeket, intézményeket). A lexikon szerkesztésének idején évfolyamunk még pályakezdő, a szerkesztők döntése alapján néhányan (Almási Éva, Drahota Andrea, Farkas Gabriella, Kozák András és Moór Marianne) kerültek be a kötetbe, amely kiemelkedő szerepeiket is felsorolja. Két évtizedes csend után a 90-es évek fordulóján élénkül meg a könyvkiadás - ebből a szempontból is. A Színészlexikon, majd az 1994-es Magyar színházművészeti lexikon és a jó üzletnek bizonyuló életrajzi lexikonok, Ki kicsodák komoly változást jelentenek. A korábbi állapothoz, a hiányhoz képest ez a bőség zavara, de a folytonosság visszamenőlegesen ezzel együtt sem állítható helyre. A színházi személyekről a lexikonokból tájékozódó laikust és a szakembert is óvatosságra kell intenünk. Vannak, és vélhetően lesznek is olyanok, akik az egyik kiadványba még nem, a következőbe pedig már nem kerülnek bele. Évfolyamunk102