Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzet mint res ficta et picta keletkezéséhez

földművelőktől elválasztott harcosok megkülönböztetésének szükségével. (Bacchus vagy Dionysos persze Horvát István tanulmányában eleve nem jöhet szóba: a történész ugyan egyre-másra idéz ókori költők fiktív műveiből, de mindig a hús-vér földi emberek és történelmi népek szokásaira példaként, és a legvakmerőbb módszertani ugrásai közepette is távol tartja eszmefuttatását az antik mitológia istenvilágától.) Költői vagy tudományos művek szövegébe kerülve a „párducos" jelző sokféle további szimbolikus jelentésre tehetett szert, például a keletiség egyik hagyományos jeleként utalhatott a magyarok napkeleti eredetére is, ami beleillene a magyar romantika 1800 körül szórványosan megjelenő, a következő évtizedekben szaporodó orientális motívumai közé,

8 ám a tekintélyes kisugárzású Virág társadalmias magyarázatának nyilván jelentős része volt abban, hogy a XIX. század elejének mérvadó tudósi-írói közössége átvigye a köztudatba az ősök vitézi mivoltának és párducbőr öltözetének megfeleltetését. A kortársakat láthatólag nem zavarta, hogy sem Virág, sem Horvát nem tartotta szükségesnek kifejteni, miért éppen a párduc bőre lett a harcosok rendjének megkülönböztető jegye. Értelmezésük annyira eltért az előző két évszázad ikonográfiái hagyományától, amelyben ez az állat (mint Cesare Ripa 1593-ban megjelent Iconologiájában) bacchusi-dionysosi vonatkozásain kívül leginkább a kegyetlenség és az álnok bujaság jelképe volt, foltos bőre meg a csillagos égé,

9 hogy legföljebb a kínálkozó metaforikus összefüggésben bízhattak, amely jól követhető (szinte oksági) kapcsolatot teremt a félelmetesen gyors, erős, harcrakész, ezért nehezen elejthető ragadozó értékes bőrének birtoklása, illetve az elejtéséhez, tehát bármiféle ellenség legyőzéséhez kellő vitézi tulajdonságok megléte között. Ezzel összhangban rábízhatták a megfejtést egy olyan jelentésátvitelre is, amelynek révén a ritka vagy távoli, előkelőnek számító, mondhatni királyi vadat társítani lehet a szolgáknál és gubásoknál rangban előkelőbb harcosokkal. Mindez érvelést sem igénylő képzettársításként hatott például az egyetemi oktatásban: az egykor Virág által még versre méltatott, a diák Vörösmartyt lenyűgöző, csak később hírhedtté váló Czinke Ferenc az Uj Holmiban (1810) úgy fogalmazza meg egyetemi tanárságának programját, hogy annak ideológiai szerkezetében szinte észrevétlenül, de annál hatásosabban illeszkedik egymáshoz a két mozzanat, sőt szerinte a magyar nyelv jellegével is tökéletes összhangban vannak. „Az Universzitásznál nem tsak az ABC-t tanítjuk, [...] hanem imez ősi, nemzeti felséges nyelvünkkel, az Árpád nyelvével, halhatatlan emlékezetű, párduczos elejink vitézi nyelvével együtt, egyszersmind amaz egész magyar Ékesszóllásnak férjfias [...] mesterségéhez fogunk ügyekezni". A párducöltözet mint lehetséges megkülönböztető jegy a Czinke óráin meg8 Vö.: Staud Géza: Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest, Sárkány-Nyomda Műintézet Rt., 1931. 26-44. 9 Vö.: Cesare Ripa: Iconologiá. Ford., jegyz., utószó: Sajó Tamás. Budapest, Balassi, 1997. 90., 288., 358., 397., 580. 97