Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
ZENTAI MÁRIA: Az íbisz legfeketébb tolla
a nyelv így a keresztény-platonikus módon felfogott lélek 2 7 ellen fordul, amelynek a nyelvvel való találkozását Vörösmarty bűnbeesésként vagy még inkább (a gnosztikus hagyomány jelképrendszerére emlékeztetően) 2 8 a saját tiszta szellemi világából a hazug földi világba való lebukásként értelmezi (vö.: „gondolatban tiszta, szent bár", „lelkem tiszta lapján", „lelkem /.../ még tiszta, ép /.../ És a legdicsőbb sugártól /égi szép", „szűz mint a lélek" — vele szemben: „a hazudni termett szó", „Csalfa szívre, cifra szóra / A szerencsés hazudóra / A világ hallgat bolondul...", a nyelv „vét" a léleknek). A lélek igazi tartalmait megérteni csak e közvetítő kiiktatásával lehet, de erre csak a szakralitás szférájában van mód: Isten a szívet látja. A „nyelv napszámában" dolgozó Vörösmarty munkája közben valószínűleg nem ilyen nézetekkel találkozott. Sajátos vonása a magyar kultúra történetének, hogy miközben a XVIII. század utolsó harmadától egészen a XIX. század közepéig a szellemi élet középpontjában álló, az író- és tudósvilág figyelmét lekötő, integráló és egyben vitákra késztető probléma a nyelvkérdés, ugyanakkor a nyelvelmélet bizonyos alapelemei (például a gondolkodás és nyelv viszonya, a jelentés problémája) szinte fel se vetődnek. A nyelvújítás korszakára nézve a téma legjobb ismerője, Csetri Lajos állapította meg: „csak nagyon kevés elméleti emberünk van, aki az érvekhez felhasznált nyelvelméleti gondolatok teljes összefüggését a fejlettebb nemzetek filozófiai iskoláiban csak sejtené is. Sok esetben kimutatható, hogy a megkezdett tevékenységhez utólag keresnek »ideológiát« maguknak legjelentősebb nyelvújítóink." 2 9 Az alcíme szerint a „magyar nyelvbölcselet alapkérdéseit" vizsgáló Balázs János-könyvnek 3 0 a fejezetcímei igen beszédesek: a szerző maga is inkább történeti érdeklődésű, és XIX. századi anyagából a nyelvrokonságra és a nyelvtörténetre irányuló vizsgálódásokat tekinti a korszak legfontosabb elméleti kérdéseinek: „Finnugor rokonságunk híveinek diadala", „A nyelvtörténeti szemlélet kibontakozása és változásai". Mindazonáltal mind a Kazinczy-kornak, mind az induló Akadémia nyelvészeti munkálkodásának megvolt a maga nyelvbölcseleti bázisa, ha nem is ez állt a viták és nyilvános megszólalások előterében. Ez a bázis, pontosabban 27 Vörösmarty nemcsak az eddig idézett helyeken fogalmaz meg platonikus lélekfelfogást, hanem például a Hubenayné halálára írott kettősversben is: „Vagy játék-e ez is? s csak most kezdődik az élet / És e függöny után feltűnik, ami való? / S a kirepült lélek szabadon megy vágyai szárnyán, / Merre hiába vivott földi hatalma szerint?" (Hubenayné, 1844) 28 Vö. Kákosy László: Fény és káosz. A kopt gnosztikus kódexek. Budapest, Gondolat, 1984., különösen az I. és az V. fejezet. 29 Csetri Lajos: A magyar nyelvújítás kora irodalomszemléletének nyelvfilozófiai alapjairól. In: Irodalom és felvilágosodás. Szerk.: Szauder József és Tarnai Andor. Budapest, Akadémiai, 1974. 229. 30 Balázs János, i.m. 83
