Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
ROHONYI ZOLTÁN: Szimbólum, allegória és a korai Vörösmarty
Gerhard Kurz 8 a figurativitás közvetlen szintjén a szimbolikus közlés jellemzői között tartja számon. Az viszont igen fontosnak látszik, hogy szubjektumon belüli viszonyként ugyanakkor szoros kapcsolatban áll a „régi" századforduló reflexiós filozófiájának a konstrukcióival, amelyek a szimbólum szinonimájaként kezelt allegória terminusával is oly gyakran élnek. A nagy fontosságú Walter Benjámin-előadás több ponton kapcsolódik ehhez a gondolatmenethez, amint az sejthető a Gemeinte(s) és az Art des Meinens (Gandillac fordításában vouloir dire-dire) viszonyának a felvetésekor. Nyomatékosítva azt a tényt, hogy ez az előadásszöveg - bonyolult gondolatszövésben szinte valamennyi sajátosan de Manra jellemző problémát érinti, elsődlegesen Walter Benjaminnak a szimbólum kérdését illető ún. harmadik diszjunkciójára s annak de Man-i kommentárjára hívnám föl a figyelmet. Eszerint a szimbólum és a szimbolizálandó viszonyát úgy kell értenünk, mint „a trópusok szintjén tartott, önmagában vett trópus és az értelem mint a tropológiai szubsztitúciók totalizáló hatalma" közötti relációt. Vegyük figyelembe mármost azt az álláspontot, amely szerint a trópus szintjén radikális különbséget kell tenni a trópus mint totalizáció és az önmagában vett trópus között, s akkor - ismerve azt a 60as évektől változatlan alapállást, miszerint minden totalizáció egyúttal misztifikáció, a szimbólum pedig totalizál (ahogy ezt a Temporalitás- és a Hegel-tanulmány egyaránt hangsúlyozza) - ebből csakis a szimbólumot leértékelő gesztus olvasható ki, az értelem pedig kimozdíttatik, tévelyeg ebben a viszonyban. 9 Valóban nincs Gemeinte(s) ebben a kontextusban, mint ahogy nincs történelem sem, mint később kiderül; legalábbis nem a megszokott értelmében (akciók sorozataként, a korábbi de Man-i megnevezés szerint), hanem csakis nyelven belüli vonatkozásban. S „ahogy a történelmet nem érthetjük meg a természeti analógiák felől tekintve, a trópusoknak sem szabad a természettel való hasonlóságra épülniük." 1 0 Talán fölösleges is emlékeztetnem a természeti kódot „leépítő" gondolatmenetre s következményeire a TeniporaUtás-tanulmányból, a romantika-elméletet is befolyásoló rendszer megértése szemszögéből pedig szembeötlő az a levezetés-futam, amelyet Benjamin trópusokban gazdag nyelvének szentel. Itt azt mutatja be, miként manipulálja Benjamin a teljes szinekdokhés alapú trópusokat a szövegben úgy, hogy a szimbólumok kirnozdíttassanak, s ezáltal hozzák felszínre az értelemmel való diszkrepanciájukat," szemben a per definitionem várt egymásba kulcsolódással. Ehhez a gondolatkörhöz tartozik a később Gadamer által is kiaknázott „törött korsó és a cserepei"-embléma értelmezése, melynek során igen kö8 Gerhard Kurz: Metapher, Allegorie, Symbol. Vandenhoeck-Ruprecht in Göttingen, 1982. 9 Paul de Man: Conclusions: Walter Benjamin's "The Task of the Translator". In: uő.: The Resistance to Theory. Minneapolis: University of Minnesota Press. Third printing, 1989. 89. 10 Uo. 11 Uo. 41
