Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
NAGY IMRE: Palástra varrt betűk
így mégiscsak e búcsú az a pillanat, amely felé az egész dráma irányult, s amelyben a krisztusi mandorlába egy új istenség, a nemzet kerül. Nemcsak a kis Imrének, akinek neve azonos a paláston ábrázolt királyfiéval, hanem a dráma némelyik, gyermekibb gondolkodású befogadójának is szól Kontnak a kinyilatkoztatásokat közlő mitikus alakokat idéző atyai belátása: „De mit beszélek? még nem érted ezt..." Azért szól mégis, hogy megértsék, mint ahogy sokan értik is már, s ez a kontextus is magyarázhatja - az ebben az összefüggésben bizakodást kifejező - szerzői törlést. Apa és fiú helyzete Vajdafi Júlia és az ifjú Korpádi találkozásának hasonmása: az apáról fiúra szállva létező nemzeti közösség s a hozzá kötő érzelem szerelemként kapcsolja össze térben és időben a csoport tagjait, s az így képződő mágneses térben kiolvasható az isteni írás. Amikor Kont a „jegyezd meg" felszólítást megfogalmazza, az elhangzottak rögzítésére („Jegyezd fel!") hívja fel fia figyelmét. Ezzel a Laczfi által előbb leírt, majd az éneklő fiúkkal előadatott, s a dráma egyik instrukciója szerint szájról szájra szálló Kont-ballada az elhangzott szó dimenziójából újra s immár végképp átlép a rögzített betű, az írás világába, az élet szférájából a Logosz dimenziójába, ahol a históriából jelenként megidézett példa lesz. Ezzel létrejött a dráma, a négy kéziraton és három főváltozaton át alakuló s a fehérvári edícióban immár rögzített szöveg, amely magába fogadja Laczfi énekét s a bujdosók történetét. Fejedelmi adomány egy új templom szentélye számára. II. A' bujdosók és a Bánk bán A' bujdosók című dráma szövege mögött régműit írások sejlenek fel, mintha egy palimpszeszt lapjait vizsgálnánk. Ezek a szövegek a transztextualitás különböző típusait képviselik. Vannak, amelyek a dráma paratextusává válnak (mint a Magyar századok vagy a Heltai-féle Krónika), mások a Genette által szűkebb értelemben vett intertextualitás fogalomkörében jelennek meg, mint például célzás formájában a koronázási palást feliratai és ikonográfiái üzenete, habár ez sajátos metatextualitásnak is tekinthető, amikor egy mű egy másikról beszél, amelyet nem feltétlenül idéz. A dráma címéhez kapcsolt paratextuális üzenet („színmű öt felvonásban") pedig egy olyan architextuális hálózatba kapcsolja be a művet, amelyen belül a hypertextualitás különféle megnyilvánulásait szemlélhetjük a transzformáció eltérő szintjein. 4 6 Tehát nemcsak a téma s annak kibontása, a cselekményt görgető dramaturgia részesít bennünket a kettős írású kódex rétegzett üzenetének élményében, hanem a motívumok, a színjátékos toposzok, sőt a dikció retorikája is. 46 Gérard Genette, i.m.; Laurent Jenny: A forma stratégiája. Helikon, 1996/1-2, 23-50.; Lucien Dällenbach, i.m. 206
