Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

S. VARGA PÁL: „...a kozmopolitizmusnak szükségképpen patriotizmusnak kell lennie..."

Az emberben munkáló isteni rész rendületlenül, az ember földi kötöttségeire való tekintet nélkül tör az ég felé: az embert azonban törekvései közepette csak meglegyinti annak a végtelenségnek a szele, amely a benne munkáló akarat révén sajátja; maga, sár-volta, múlandósága révén szűk körbe van zárva: sem el nem érheti, sem fel nem foghatja azt, amire a benne munkáló isteni törekszik. S ha mégis elérni vagy megérteni próbálja, e gőgös törekvéséért elkerülhetetlenül bűnhődnie kell: ez az ember voltaképpeni tragikuma. A Gondolatok a könyvtárban Bábel-képe ezt fejezi ki.

3

2 Ez a kép valójában a felfelé mozgás versben található képei közül csupán az egyik; azonban ez az egyetlen, amely az embernek, föld és ég fiának emelkedését ügy értelmezi, mint a földtől való elszakadást. Ne tévesszük szem elől a beszélőt; bár ezúttal nem kommentálja saját beszédét, mint korábban („Amit mondtam, fájdalom volt"), annál nyilvánvalóbb, hogy elragadtatja magát, mikor felcsillan előtte az emberiség „mély süllyedésből" való kiemelésének reménye. Az emelkedést immár olyan folyamatként jeleníti meg, amely révén az ember meghaladhatja embervoltának korlátait. A megválasztott perspektíva persze önmagától vezet oda, hogy amennyiben az emelkedés a „legyünk olyanokká, mint Isten" óhaja jegyében zajlik, nem maradhat el a büntetés: az ember alávettetik a magasból, s kezdhet újra tűrni és tanulni. (Az Előszó csak a következmények súlyosságában tér el az itt leírtaktól. Mint tudjuk, a vers eredeti változatában a kéz és a szellem működése nyomán „tetőzetet nyer a' nagy épület"; a végleges változat azonban éppen azért drámaibb, mert kerüli az olyan asszociációkat, amelyek a hübrisz, az istenülés vágyának gőgje felé terelnék a befogadó figyelmét: mintha Isten szándéka szerint való volna, hogy a békés fáradozások meghozni készülnek a legszebb jutalmat, az emberüdvöt. Az „új, dicsőbb teremtés" felé törekvő emberi ambíció csupán a következmények tükrében, visszamenőleg bizonyul olyan törekvésnek, amely szörnyű büntetést érdemel.) Itt szeretnék utalni a már említett Honszeretet című 1843-as versre, amelyik egy nagy magasságból lehanyatlott „régi nemzet" űjrafelemelkedését emberi nézőpontból mutatja be; az emelkedés végpontjaként nem a „mennynek ajtaján" néznek be e nemzet tagjai - a haza, a nemzet (ahogyan ezt Vajda Péter cikke mondta) „isten képe" lesz, az égit emberi közegben teszi hozzáférhetővé. Visszatérve a Gondolatok a könyvtárban Bábel-képére: közhely, hogy záró két sora - „Ez hát a

1 sors és nincs vég semmiben? / Nincs és nem is lesz, míg a' föld ki nem hűl, s meg nem kövűlnek élő fiai" - Vörösmarty világképének állandó, meghatározó mozzanata, mely az Ej monológjától a Halál monológjáig (az Örök zsidó című drámatöredék) különböző változatokban szólal meg. 32 Rácz István György: Apokalipszis most. (Vörösmarty Mihály: Előszó). Studia Litteraria, XXXIII. (1995) 39. 169