Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

TÓTH ORSOLYA: „Titokszerű kölcsönhatás" Toldy, Vörösmarty és a magnetizmus

kes lehet, hogy ennek szellemében Dr. Günthernek a kézírás karaktervonásait elemző tanulmányát méltatja figyelemre, amelyről megállapítja, hogy „csak egy jel, mellynek magányosan nincsen becse, de vagyon, ha egyéb jelekkel összveillesztjük: mint orvos a kórjelekkel, mellyeknek egyike maga még nem adja képét a nyavalyának."

2

1 A lélek megfigyelésének kedvelt foglalatosságát Toldy különösen életrajzíróként kamatoztatta. Biográfiái saját bevallása szerint: „kútfő-tanulmányokon alapszanak, melyek közt első rangúnak hőseim saját munkáit tekintettem. Gondosan kilestem ezekből nem csak minden nyomot, mely életökre tartozik, hanem lélek és jellemnyilatkozásaikat is..."

2

2 Döbrentei Gábor az életrajzról szóló értekezésében - Toldyhoz hasonlóan - a lélek megfigyelését tarja az életrajzíró legfontosabb feladatának: az életíró „mélyebben fog karakterizálni, ha ő maga magát is szorgalmatosan kitanulta az ideák, mint ágaznak el ebben amabban, a léleknek tehetségei, s az érzés, képzelés tüzes erejének vagy lassúságának mivolta miképpen vonja ezt erre a tudományra, amazt arra... A sangvinico-cholericum és a melancholico-cholericum temperamentumok leggazdagabbak a psychológiai vizsgálatra, mert legtöbb elevenség, serénység, mélység és energia munkálkodik általuk."

2

3 Toldy kritikusi és irodalomtörténetírói szótárában a temperamentumnak meghatározó szerepe van az individuum „törzslapjának" kialakításában. Munkácsy Jánost jellemzi így: „O nagy melancholicusz, s még sem mód nélkül fellengző, hanem lassú tüzű, de emésztő. - Ez azon characteristica, melylyet szivem szerént dictált elmém."

2

4 Kisfaludy Károly líráját elmezve a melankóliának mint másodtermészetnek tulajdonít jelenőséget: a „melankóliai hangulat... nála nem költői fikció, hanem azon komoly életiskolának melyen ő átment... szüleménye... az valódi másodtermészete volt."

2

5 A melankólia olyan fogalom, amely a kor kritikai szóhasználatában a költői alkat meghatározásának része, az orvosi nyelvben viszont a lelki megbetegedés egyik fajtája. II. A magnetizmus és az irodalomtörténet-írás retorikája Toldy emlékbeszédeit, irodalmi arcképeit, de még irodalomtörténeteit is jellemzi, hogy a „tények" elbeszélése mellett megjelennek a biblikus nyelvhasználatra utaló metaforák, ám ezek - amint azt Margócsy István

2

6 példái mutatják - általában véve jellemzőek voltak az irodalomról szóló beszéd retorikájára. Az 1859-es Kazinczy-emlékünnepély szónoklatai tobzódnak 21 uo. 107. 22 Toldy Ferenc: Államférfiak és írók. Pest, 1868. 9. 23 Döbrentei Gábor: Észrevételek az Eletírás Theoriájáról. Erdélyi Muzéum, 1815. III. 132. 24 Bajza József és Toldy Ferenc levelezése, i.m. 21. 25 Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története. Budapest, Szépirodalmi, 1987. 238. 26 Margócsy István: Magyarok Mózese. Az 1859-es Kazinczy-ünnepélyek nyelvhasználatához. 2000. IX. évf. 1997/11, 53. 133