Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

DÁVIDHÁZI PÉTER: A nemzet mint res ficta et picta keletkezéséhez

derül ki, milyen állat bőréről esik szó.

1

7 Jóllehet a szkíták, hunok és kunok félmondatos azonosításával lehetővé teszi a maga számára, hogy Attila (Priscus Rhetor szerint) vadállat-bőrből („ferarum pellibus") készült viselete közvetlenül hitelesíthesse a Nádasdy-Mausoleumban

1

8 „Béla Hún, vagy is Kún Vezér vállain" látható párducbőrt, sőt ezúttal átsiklik a kettő esetleges különbségén, azt el kell ismernie, hogy nem sok adat áll rendelkezésére arról, ami „egyenesen a' Magyar Nemzetet illeti", ugyanis „Igen későiek e' nemzeti ősi szokásról a' történeti nyomok".

1

9 (Árpádot az Anonymus utáni történetfelfogás szellemében ő is Attila leszármazottjának és birodalma visszaszerzőjének, mondhatni az Attila helyébe lépő, igazibb és építőbb nemzeti ősapának

2

0 tekinti, ezért megerősítésül valószínűleg szívesen hivatkozna az Attilát eleven párduccal, tigrissel vagy oroszlánnal társító képi ábrázolásokra is, köztük Delacroix egyik festményére, mint Árpád párduckacagányának félelmetesebb, de jelképiségükben vele összefüggő elődeire, ezt az ikonográfiái hagyományt azonban nyilván nem ismerhette.) Mivel úgy találja, a középkori történeti források a magyarok párducbőreire nézvést semmi használhatót nem kínáltak számára, nem is tudja megállni, hogy szerzőik mulasztását egy bosszús félmondatban szemükre ne hányja: elvégre az ő hanyagságuk felelős az összegyűjthető anyag hiányosságaiért! „De mind e' mellett is Béla Király nevetlen Jegyzője, ámbár a' Magyaroknak ajándékba adatott drága Bőröket itt 's ott közönségesen és különösen megemlíti is, világosan a' Párdutzbőr viselésről nem tészen említést. Más Történetírók is hallgatnak, legalább tudtomra, e' régi nemzeti ékességről, a' mi fölötte nagy gondatlanságot árúl-el, ha tsak utóbb e' figyelmeztetés következtében mások még valahonnand, p. o. Oklevelekből, ki nem pótolják az e' tárgyot bővebben megesmértető hézagokat."

2

1 Horvát csalódottsága annyiban érthető, amennyiben Anonymus az ősmagyaroknak tekintett szittyákról csakugyan mindössze azt mondja, hogy nyusztprémbe és más vadállatok bőrébe öltöztek, Árpádról meg följegyzi, hogy tizenkét hölgymenyétprémet és tizenkét nyestbőrt küldött Zalán vezér feleségének.

2

2 Azonban a párducbőr elsikkadása nem lehet a névtelen jegyző hibája, hiszen ő az első leírásnál bevallottan csak idézi a történetírókat, 17 Horvát 1837. 8-9. 18 Vö.: Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum Regni Apostoliéi Regum et primorum militantis Ungariae Ducum [...]. Norimbergae. Apud Michaélem & Joannem Fridericum Endteros. 1664. Modern fakszimile kiadása: Budapest, Akadémiai, 1991. (A továbbiakban: Nádasdy) 16. 19 Horvát 1837. 10-11. 20 Vö. Beöthy Zsolt: Árpád a magyar költészetben. In: uő.: Romemlékek. Tanulmányok, beszédek, czikkek. I—II. Budapest, Franklin-Társulat, 1923. I. 5-33.; Szabados György: A krónikáktól a Gestáig. Irodalomtörténeti Közlemények, 1998/5-6, 615-641. 21 Horvát 1837. 10-11. 22 Anonymus: Gesta Hungarorum. Ford. és jegyz.: Pais Dezső. Budapest, Helikon, 1977. (A továbbiakban: Anonymus 1977.) 79., 93. Az első leírás latin eredetijét lásd ugyanitt a fakszimile 2. lapjának versóján, az 5. sorban. 100