Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - KERÉNYI FERENC: Mikszáth Kálmán és korának színházi élete. 150 éve született Mikszáth Kálmán

mes áramlata csapkod felénk..."

10 A bírálat név szerint vitatkozott Gyulai Pállal, akivel nemcsak a Jókai-megítélésben állt ellentétes oldalon, hanem elutasította az újromantikusok elleni fellépését, bírálatát a díjnyertes pályázati vígjátékról, és Mikszáth, úgy tűnik, már értesült Gyulai emlékbeszédéről is Szigligeti fölött a Kisfaludy Társaságban (1879. február 9.), amelyet az kitűnő alkalomnak érzett, hogy éket verjen Szigligeti öröksége és a nemzetietlennek titulált újromantikusok közé - holott Csikyt is Szigligeti fedezte fel a színpad számára -, érvelésébe bevonva az 1877-es, Reviczky Gyula ellen folyt, ún. kozmopolitavitát. (Megjegyzendő, hogy Reviczky szintén a fiatal Mikszáth baráti köréhez tartozott.) 1880. január 29-én, hat nappal a budapesti ősbemutató után, Mikszáth már A proletárok szegedi bemutatóját sürgette, és a március 3-i premiert „ünnep"-nek nevezte.

11 A Stomfaycsalád ősbemutatója kapcsán 1882-ben leszögezte, hogy Csikyt tartja az „egyetlen produktív színműírónak". Másnapi, Pesti Hírlap-beli „csevegésében" ezt meg is magyarázta: csiszolt technikájával Csiky egyedül képes ellensúlyozni a Nemzeti Színház zömmel francia, „jól megcsinált darabokból" álló repertoárját.

12 Az igazi kihívást azonban a francia naturalizmus és annak esetleges hazai, színpadi megjelenése jelentette Mikszáth számára. Émile Zolával ő is úgy volt, mint Csiky Gergely: nem óhajtotta ábrázolásmódját átvenni, hiszen az nélkülözte az igényelt költőiséget, ugyanakkor erős hatása alól nem vonhatta ki magát. Ezért álláspontja némileg ellentmondásos: 1881-ben, a népszínmű hanyatlásáról elmélkedve, Zolával szinte ijesztgette a színházlátogatókat: „Jön az »Assomoir«, meg a »Nana!«"

13 Kedvelt szerzőjét, Csikyt azonban a Népszínházba is követte, amikor ott vállalták fel a Szép leányok című darab bemutatását (1882. május 4.). Csiky e legkeményebb darabjában az erőltetett heppiend tragikus életutakat oldott fel: a szép tanítókisasszonyok közül Lina a züllést, a prostituálódást választotta; Terka erényes maradt, ám kilátástalan élete már-már az öngyilkosságig vezetett.

14 Csiky itt olyan témát választott, amelynek Vörösmarty Ledérjétől Petőfi Panyó Panniján és Arany Szőke Panniján át Reviczky perdita-ciklusáig nagy és folyamatos hazai ábrázolási hagyománya volt, ám biedermeier vagy romantikus zománccal megnemesítve. Ilyen következetességgel legutóbb színpadon ezt az erkölcsi kérdést Szigligeti Ede vizsgálta-ábrázolta (1863) A lelenc című népdrámájában, amelyet egyébként a Nemzeti Színház 1881-ben felújított. Mikszáth habozása jól észlelhető: az „erősen realisztikus" színművet nem morális, hanem dramaturgiai szempontból kurtítaná - ám hogy a probléma foglalkoztatta, bizonyítja, hogy a „bár nem aktuális, de egykor bizonyosan napirendre kerülő kérdés"-t aznap (!) máris továbbírta „Dandy" álnéven, Mi lesz a szegény leányból? címen, amely a - finoman szólva - nemzetközi „chansonette"-té lett magyar lányok sorsáról szólt.

15 (Mikszáth ekkor már megírta a leányát eladó bacsa, Olej Tamás történetét meg Réki Borcsa elzüllésének históriáját.)

10 Hasonló hatást gyakorolt a már idősödő íróra Bolygó Kiss Erzsébet története, Bródy Sándor feldolgozásában. 1906-ban Mikszáth előszót írt egy Bródy-re^ény elé: „Merész ember, ki a színpadon is új anyagot próbált felhozni »A dadá«-val..."

7 Összegezve: Mikszáth látott írótársai számára lehetőséget a naturalizmus hatásában a magyar népélet ábrázolásának megújítása javára, ő maga azonban nem kiválta ezt az utat járni. Tévedés volna azonban Mikszáthot romantikus játékszíni álmodozónak vagy színházi konzervatívnak láttatnunk. Kora differenciálódó színházszervezetét, annak gondjait, illúzió-