Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - TARJÁN TAMÁS: AZ ember tragédiája kánonjai

más-más módon és okokból léptetett föl több Ádámot. Ruszt az első ember jellemminőségeit és választípusait osztotta meg azzal, hogy az egy szerepben több színészt játszatott. Illés fiatal és öreg Ádámban - fiatal és öreg emberben, fiatal és öreg emberiségben gondolkodott. Beke a paradicsomi emberpár szimbolikus, örökfiatal énjét különítette el megtöretett emberi énjüktől. Ezen túl is megosztotta Ádámot, hogy az egyik színész formálta Ádám-alaknak igenis szabad akarata szerinti módja nyíljon az önkéntes halál választására (Madách ezt a problémát fölveti, de el is veti; mondhatni: világszemléleti és hitbéli okokból megkerüli). Nem kétséges, hogy az átértelmező rendezők sarkában mindig ott járnak a veszedelmek. Egy műalkotás „átigazítása" legalább annyi veszteséggel járhat, mint amennyi nyereséggel. Bár a Tragédia Ádámja színről színre más-más; mindig új szerepekbe kerül, a több színész által megformált egy(etlen) Ádám elvont megképződése esetleg nem ér fel azzal, amiként egy színésszel képes érzékeltetni az önazonosság-vesztést, a személyiségváltozást. Számomra minden kánon, ha egyetlen kánon: retrográd, béklyózó jelenség a művészetben. Az egymást követő, egymáshoz viszonyuló kánonokat viszont hajtóerőnek fogom föl. Egymás elleni, de egymásból táplálkozó működésük, forgásuk a műalkotásról való összetett tudást gyarapítja. Nincs ez másként Az ember tragédiája kánonjai esetében sem. A darab, s vele együtt - mint minden szereplő - Ádám is rendre változik. E tény azonban önmaga ellentettjét is tényként tartalmazza. Azt, amit Juhász Gyula így fogalmazott: Gondolatok örök lombikjában Örök embert alkotott Madách.. %