Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - KAIZINGER RITA: Erkel Gyula kísérőzenéje a Tragédia ősbemutatójára

ERKEL GYULA KÍSÉRŐZENÉJE A TRAGÉDIA ŐSBEMUTATÓJÁRA KAIZINGER RITA Erkel Gyula kísérőzenéje a Tragédia ősbemutatójára Paulay Ede igazgatósága idején Erkel Gyula öccse, Sándor mellett a Nemzeti Színház másodkarmestere volt. Első közös munkája Paulayval, Vörösmarty Csongor és Tündéjének 1879-es színpadra vitele, amelynek kísérőzenéjét egyes források szerint Allaga Géza írta. A mű kézirata az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának Nemzeti SzínháziNépszínházi fondjában megtalálható'. Erkel Gyula írt már korábban is kísérőzenét, akkor két Shakespeare-műhöz: 1865-ben a Téli regéhez, 1867-ben pedig a Macbethhez.

2 Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti, illetve Zeneműtárában őrzött három autográf, illetve másolt kéziratos forráscsoport

3 alapján rekonstruálható az az átfogó rendezői koncepció, amely a Tragédia színpadra állításában meghatározó dramaturgiai funkciót szánt a kísérőzenének. Paulaynak a bemutatót megelőzően a Fővárosi Lapokban közreadott tanulmányából

4 kiderül, hogy a Tragédia színrevitelekor szeme előtt Goethe Fűitííjának példája lebegett, ugyanakkor indokolatlannak tartotta a szöveg teljes terjedelmének megfelelő, két estét betöltő elődást: „Arra, hogy két estére osszam be, nem is gondolhattam, részint a Faustról elmondott okokból, részint mert e költemény cselekvényének nincs oly megállapodása, ahol az előadást meg lehetne szakítani, mint a Faust két része közt." A kísérőzene nemcsak szerkezeti felépítését tekintve, hanem szellemében is követi a rendező szándékát. A zeneszerző - nyilvánvaló törekvésén túlmenően, hogy a maga műfajában ugyanolyan igényes és nagyszabású művel járuljon hozzá a színpadi megjelenítés sikeréhez, mint a rendező-zeneszerzői ambícióinak kiteljesítésére is lehetőséget látott a kísérőzenében. Erre utal a színdarabot bevezető terjedelmes, gondosan felépített „Andante religioso" tempójelzésű d-moll zenekari előjáték, valamint - főként a darab első részében - az egyes jelenetek összefüggéseire utaló zenei nagyforma, és a cselekmény miatt érthető okokból gyakran illusztratív, de rendkívül árnyalt hangszerelés. A zenekari apparátus azonos a Nemzeti Színház bontás, vagyis az Operaházba való átköltözés előtti zenekarával. Az együttes ebben a bontás előtti utolsó évtizedben hatvanöt muzsikust számlált, a kórus létszáma évenként változott, de ugyancsak 60-65 fő között ingadozott.

5 A kísérőzene hangszerelése ennek megfelelően három fuvolát - a harmadik esetében piccolo váltási kötelezettséggel - basszusklarinéttal kiegészített dupla fafúvósokat, négy kürtöt, három-három trombitát, illetve harsonát, egy tubát és két ütőhangszerest írt elő, míg a vonóskar negyven muzsikust számlált. Ez az előadóapparátus - a műfaj jelle-