Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)
ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - F. DÓZSA KATALIN: A kulisszáktól a stilizált színpadig. Még egyszer a Tragédia 1883-1915 közötti díszletterveiről
AZ ŐSBEMUTATÓ KULISSZASZÍNPADON Paulay a meiningeniek hatására dönthetett úgy, hogy bemutatja a Tragédiái s az ő szellemükben kezdett hozzá a szöveg átdolgozásához és a színpadképek megtervezéséhez. Ehhez az újfajta színpadi gondolkodáshoz, amikor a darab hangulatához, mondanivalójához igazítják a díszleteket, s nem csupán a színészi játék festőileg kivitelezett helyszínének tekintik azokat, Paulay idejében még nem volt megfelelő alkotótárs. így neki, a rendezőnek kellett kitalálnia, hogy milyenek legyenek a díszletek, amit boldogan meg is tett. „Sokszor rajtakaptam, hogy rajzol. Az újságlapok üres széleire kulisszák vázlatát, az egyes képek mindenféle terveit vázolta" 6 emlékezett vissza Váradi Antal. A feladat óriási volt, annál is inkább, mert az intendáns, Podmaniczky Frigyes egyáltalán nem hitt abban, hogy a darabnak sikere lesz, s összesen 2000 Ft-ot szavazott meg a költségekre. Paulay tehát a mai módszert alkalmazta, amit csak lehet a raktárból állított elő, de megpróbálta újként eladni (a kortársak visszaemlékezései szerint a 12 díszletből csupán 5 készült újonnan), az állami színházak elismert festőjének. Spannraft Ágostnak' a segítségével. Több visszaemlékezés szerint Lehman Mór* készítette a díszleteket, aki azonban ebben az időben már halott volt. Viszont a raktári díszletek az ő művei voltak, így az a meghatározás, hogy a díszletek Spannraft és Lehman alkotásai voltak, helytálló. Lehman Mór 1865-ben nyitotta meg Pesten festőműhelyét, és hamarosan az állami színházak díszletfestője kinevezést is kiérdemelte. Művei jellegzetes klasszicista alkotások voltak. Bár fia folytatta a szakmáját, az állami színházak díszletfestője megtisztelő címet nem ő, hanem tanítványa, Spannraft Ágost kapta, aki 1881-től hivatalosan is a Nemzeti Színház kötelékébe tartozott. Nem valószínű tehát, hogy az ifjabb Lehmannal dolgozott volna Paulay, annál is inkább, mert a színlapon Spannraft Ágost és Hirsch Gyula neve szerepel.'' Spannraft a történeti, naturalista iskola híve volt. Tipikusan nagy közönségsikert arató, illúziókeltő színpadképeket festett, látványos technikai tudással. Á Tragédia díszleteit is szépen, aprólékosan, történeti hűséggel megfestett kulisszaívek és prospektusok együttesének kell elképzelnünk. Kép nem maradt fent, a színpadot csak a kritikusok leírása és Paulay Ede szcenárium alapján lehet valamennyire rekonstruálni 10 . Paulay pontosan felvázolta a játékteret és azt, hogy mikor kell felhőfüggönyt alkalmazni illetve a cortinát, és bejelölte a világítást. A Tragédia bemutatójánál ugyanis az igazi szenzációt az elektromos világítás jelentette, alig néhány héttel azután, hogy Rudolf trónörökös jelenlétében Bécsben egy kiállításon a vadonatúj találmányt bemutatták. Nem kell mai fényerőre gondolni - gyertyafényben számoltak, s csupán a szuffiták kiegészítéseként alkalmazták - pl. két paradicsomi fa közé helyeztek egy izzót. Ám a fény irányíthatósága, erejének változtathatósága és színesítése így is lenyűgöző hatású lehetett. Különösen a mennyjelenet, amely „pompás volt; az ég az angyalok véghetetlen seregével és az istent ábrázoló ragyogó glóriával a legmagasabb ponton, melyhez az aranyos fényben úszó felhők, mint egy központhoz irányultak együvé. Tisztán, mint látványt véve, ez volt az egész este legszebb képe"". Ugyanakkor a villanyfény alkalmazása már a kulissza halálát is jelzi - a paradicsom jelenetben pl. a
