Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - F. DÓZSA KATALIN: A kulisszáktól a stilizált színpadig. Még egyszer a Tragédia 1883-1915 közötti díszletterveiről

kritikus ügy találja „A paradicsom, legalábbis, ahogy a mi művészetünk bemutatni képes, nem bírja el az erős lámpafényt"

1

". Az előadás sikere - mint tudjuk - Paulay Edét igazolta és nem Podmaniczky peszszimizmusát, a darab folyamatosan repertoáron maradt. Elsőnek maga Paulay Ede újította fel 1887. márc. 20-án, majd 1897-ben ismét. Ekkor állítólag 10000 Ft-ot öltek bele - de ez a kritikusok szerint nem sokat változtatott az összképen, sőt, Hevesi Sándor azt írta 1900-ban: „A legkevésbé sem állhat meg azonban az a kifogás, hogy Az ember tragédiája látványossággá vált a nemzeti színpadon. A Nemzeti Színházbeli mennyország legfeljebb falusi betlehemi pásztorok jászolbeli rendezésével versenyezhet."

13 Az időközben igényesebbé váló közönség szemében ugyanis a kezdeti hibák mindinkább szembetűntek. A legnagyobb problémát a Nemzeti Színház kis színpada jelentette, ahol alig lehetett mozogni, a tömegjelenetekről nem is beszélve, Az is előfordult, hogy a népet két statiszta képviselte. 1905-ben a Színház és Elet újra közölte Paulay eredeti tanulmányát, és javasolta, hogy mutassák be új előadásban a Tragédiát, de ne a Nemzeti Színházban, hanem az Operában, ahol megfelelő színpadtechnika áll rendelkezésre, annál is inkább, mert „A Nemzeti Színház, belátta azt, hogy Az ember tragédiájának jelenlegi szcenírozása elavult. Húsz év óta a színpadtechnika fejlődött, sőt, a legutóbbi húsz évre esnek a legnagyobb színpadtechnikai vívmányok úgyannyira, hogy azok a feladatok, amelyek az 1883-as színrehozatal alkalmával legyőzhetetlen technikai akadálynak tűntek fel. ma a modern színpadi gépezeteknek játék"

14

. A PLASZTIKUS DÍSZLET A cikkírónak (Lenkei Lajos ?) igaza volt. A „legutóbbi húsz év"-ben alaposan megváltozott a színpadi technika, bár még a kulisszákat is használták. A színházi előadások a darabokhoz illő új, de legalábbis átalakított díszleteket kaptak, amelyeket művészek terveztek. A díszlettervező és festő feladata kettévált. A villanyvilágítás természetessé vált. Átalakult a rivalda, a szuffitából mennyezet lett, a kulisszákból a nézőtérre merőleges oldalfal, eltűntek az oldal-, és felsőívek. A díszleteiéinek naturalisztikusan élethűek lettek, nagyon sokszor antik, vagy éppen a legdivatosabb formájú bútorok, műtárgyak, „valódi" fák, bokrok, sőt fű felhasználásával. Az. aprólékosan naturalisztikus képeket hidraulikus vagy mechanikus süllyesztőrendszerekkel, toló-, vagy forgószínpados megoldásokkal varázsolták a helyszínre. A dobozszínpad valódi dobozzá alakult, plasztikus terekkel, falakkal, látványos mechanikai szerkezetekkel. A madáchi képek egykor oly megoldhatatlannak tünő megelevenítése gyerekjátéknak tűnt, különösen olyan nagy tudású és a mechanikát felhasználni tudó mester számára, mint Kéméndy Jenő, aki az 1905. április 25-i felújítás szcenikusa volt. Sajnos a repríz nem a legmodernebb technikával felszerelt Operában, mint azt a Színház és Elet ajánlotta, hanem változatlanul a Nemzeti szűkös és kezdetleges színpadán történt. Rendező Tóth Imre, Paulay egykori famulusa, a díszleteket Kéméndy Jenő tervezte és Spannraft Ágost illetve Cristofani József festette. Kéméndy - aki híres volt szcenikai trükkjeiről - plasztikus díszleteket tervezett, és bevetett minden ötletet „az optikai transzparensektől" az űrjelenet „eredeti emelő és rögzítőkészüléké"-ig. Az athéni jelenetnél a templomot középen helyezte el, amit a süllyesztő használata tett lehetővé, s ezáltal jobban lehetett mozgatni a színészeket. A díszletek nagyobb teret biztosítottak az