Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)
ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - F. DÓZSA KATALIN: A kulisszáktól a stilizált színpadig. Még egyszer a Tragédia 1883-1915 közötti díszletterveiről
esetleg a rendező ízlésének termékei voltak, de vidéki színháznál az is előfordult, hogy a főszereplő a városka egyik notabilitásától kölcsönzött frakkban játszotta Hamletet. A festőműhelyek általában nem egy színházhoz tartoztak, hanem önálló cégek voltak. Sőt, mivel a díszletek meghatározott minták szerint készültek, egyes festők szalon, tájkép, épületfestésre szakosodtak. A legfontosabb a díszletfestő mesterségbeli tudása, illűziókeltési képessége volt. A közeli, egyenletes világítás érvényre juttatta ecsetkezelésének szépségét is, így munkáját festői műként tartották számon. Gyakori volt, hogy többen összeálltak és közös céget hoztak létre, hogy jobban ki tudják szolgálni az igényeket. Ilyen volt pl. az a műhely, amelyet három bécsi művész: Carlo Brioschi (Milánó 1826 - Bécs 1904), Hermann Burghart (Türnitz Aussignél 1834 - Bécs 1901) és Johann Kautsky (Prága 1827 - Bécs 1896) hozott létre Bécsben, s amelyik a megtisztelő Hoftheatermaler (udvari színházi festő) címet is megkapva a Monarchia egyik legismertebb cége lett. A díszletterv nem volt védett, nem csupán az a festőműhely sokszorosított egy képet, amelyik az eredetit kitalálta, de a nagy cégek sikeres terveit esetleg kisebb változtatásokkal a többi műhely is másolta és terjesztette. A MEININGENIZMUS: TÖRTÉNETI NATURALIZMUS Annak ellenére, hogy nagy általánosságban a történeti darabokat is az ismert néhány díszlettípus között játszották, már a XVIII. század végétől kezdve megindult egy historizálásra való törekvés az angol és német színházaknál ((Karl Friedrich Schinkel (1781-1841), David Garrick (1747-1746), Charles Kean (181 1-1868), Schinkel, stb.), 5 amiMeinigenben történeti naturalizmussá formálódott. A meiningeni „színházherceg". II. György aprólékos történeti hűségre való törekvését szokás ma megmosolyogni. Hiszen a Julius Caesar és az Antonius és Kleopátra bemutatóján kijavította Shakespeare-t, és Caesart nem a Capitoliumon, hanem Pompeius szobránál ölték meg - mert ez állt a történelemkönyvekben. Hasonlóképpen a Basilica Iuliat, amit Ceasar idejében építettek, a színpadképen is épülőfélben mutatták. Igyekeztek a színpadon a lehető legtöbb eredeti, vagy az azokat pontosan utánzó kelléket ruhadarabot használni, stb. Nem szabad elfelejtünk azonban, hogy Meiningenben összegezték talán elsőként a XX. századi színház alapelveit: az önálló színészi játék helyett az együttes kialakítását, az egyes darabok szelleméhez tervezett díszlet és jelmezek igényét, a színpadi játéktér megnagyobbítását a kulisszák helyett emelvények alkalmazásával, stb. De aprólékos történeti hűségre való törekvésüket is jelentős lépésnek tekinthetjük a kölcsönzött frakk-kai szemben. Elveiket hatásosan terjesztették is, beutazták Európát. 1874-1890 között 36 városban kb. 2500 előadást tartottak. Magyarországon 1875-ben, 1879-ben, 1881-ben és 1888-ban jártak. A meiningenizmus hatására a díszletfestők vásznaikat történeti tanulmányok alapján igyekeztek megfesteni, de eleinte a megnagyobbított színpad és emelvények alkalmazása nem terjedt el, éppen ellenkezőleg, a kulisszák még hatalmasabbak lettek, még nagyobb számban lepték el a színpadteret, hogy minden, amit az aprólékos történelemhűséghez fontosnak éreztek, rájuk férjen, csak a darab szereplői számára jutott mind kisebb tér.
